Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat

20. században használt gyalomnak (PL: Gönyey 1926, 17-18; Ecsedi 1934, 218; Nyárády 1938, 169-170, 380-382; Balassa 1975, 34, 42; Szilágyi 1995, 168-182; D. Varga 2004, 65-68.). Méretének, tartozékainak kialakításakor - ahogy másutt is - a meghalászandó víz adottságaihoz alkalmazkodtak: „Ez olyan 120 méter, vót amelyik 80 méter hosszú vét, de 4 méter széles. Felül dugók vótak, alul lesúlyozva ólommal vagy pedig csavarokkal, kinek mi vót. Mert akkor vót olyan nap, hogy három is vót ilyen nagyháló a vízbe'!" Mivel a szakirodalom ritkán emlegeti (PL: Banner 1989, 101-102.), érdemes idézni, hogy miként tették simábbá a mindinkább eliszaposodó tómederben a háló vontatását: „Ha sár van igen nagy, hogy csússzon, akkor füvet szoktunk, vagy szalmát, ez mindegy, ilyen kis csutakot csinálni, minden méterre vagy két méterre, hogy ne menjen a sárba ' az alín, hogy csússzon a sár tetejin. Mert belevágódik az alín a sárba, azon ólom van - nem bírja húzni se. ”

A használat módját - a vontatást, kerítést és a partra vontatást - is a körülményekhez alkalmazkodva alakították ki. A munkamenet ismertetése kissé bonyolultnak tűnik, a lényege, hogy igen hosszú segédköteleket is használtak, melyeket a két parton végzett vontatás után, attól függően, hogy melyik part volt alkalmasabb a kihúzásra, csónakon vitték át ide vagy oda, s ott húzták ki: „Mikor hidegebb lett a víz, nem lehetett menni a vízbe ’, akkor húztuk a nagyhálót, három kötélről. Egy kötéllel a hálót áthúzták egyik ó’dalrúl a másikra. Azon vót két kötél, egyik a tartókötél, másik a vezérkötel. Mikor azt mondtuk, hogy fordulj, akkor befordult. Akkor mán jött a húzókötel emezen az ó’dalon. Emezek engedték a kötelet, mink meg mán kerítettük befele a húzókötéllel. ”

Használták télen, jég alatt is a gyalmot, előzetesen kivágva a nagyobb beadó és kihúzó lék, valamint a kisebb hajtólékek alkotta, megközelítőleg téglalap alakú jeges tanyát. Az emlékezetből felidézett ilyen ismertetés szerint lényegileg ugyanúgy, mint évszázadok óta és Európa-szerte:8 „A téli [halászat] ment nagyhálóval is. Mikor mán befagyott a víz úgy, hogy megbírta az embert, no akkor megindultunk. Vót egy rúd, nagy véket kivágtunk a közepin, oszt' a hálót ott eresztettük be a két partra [t.i. a part irányába]. Na most akkor: mentünk végigfele mind a két parton [t.i. a partközeiben a jégen], minden négy méterre vágni kellett egy kis veket, mert a rúd gyött alatta, ahogy a másik tolta. Hát ez elég hideges vót, nagy kézfázás vót, meg kellett szokni: babrálni a hideg vízbeÉs húztuk a rúddal a kötelet mindig! Utoljára egy nagy veket kivágtunk megint középen, összezártunk, és ott gyött ki a háló a lyukon. "

A nagyhálós halászat különböző formáit tehát egyértelműen a halásztársulathoz kapcsolja az emlékezet. Hadd tegyem hozzá: természetesen ennek a halászati formának nincs, mert nem lehet „orvhalász” utóélete. A gyalomtartástúl nagy befektetést jelentett ahhoz, hogy érdemes lenne a lebukást, ezzel együtt a szerszám elkobzását kockáztatni. És a háló elvetetése, vontatása is látvá8 A szakirodalmi adatok összegzése: Szilágyi 1995, 180-182.

352