Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Bona Bernadett - Páll István: Nagytárkány népi építkezése
dent egy fedél alá építünk” tendencia a 19. század végén válik jellemzővé szinte az egész Bodrogközben (Flórián-Hofer 1987, 71). A lakószobát, a kamrát eredeti céljának megfelelően használták, nem alakultak ki hálókamrák (Balassa M. I. 1997a, 280). A többosztatú épületek használata mára teljesen megváltozott. A valamikori első szobát és konyhát nem feltétlenül használják a mindennapokban, hanem az egykori kamra komoly átalakítás után lesz lakóhelyiséggé. Ezt az átalakítást a hátsó nagy hármas ablak megjelenése is jelöli. Nagytárkány régebbi lakóépületein - ugyanúgy, mint a környező településeken - megjelenik az oldaltornác mint a vagyoni differenciálódás egyik eleme, amely a 19. és 20. század fordulóján válik jellegzetessé (Cseri 1989). Ma egykét helyen látható faoszloppal alátámasztott oldaltornác. Ennek oka az, hogy az erdők kiirtása után vályogból, téglából építették az ereszeket alátámasztó oszlopokat (Deák 1910, 190) (3., 4. kép). Gyakori és régebbi megoldás volt, amikor a tornácot csak az utca felőli sarkán támasztották alá. Nyomai találhatóak a deszkamellvédes tornácoknak, amelyekből nyitható ajtórészek vagy az utca felőli lezárás maradt meg (1., 7. kép). A 213. portán álló lakóház oldalánál egészen a valamikori istállóig végigfutó tornác mellvédje ma már vakolt, csak három kétajtós, fadeszkákból összeállított, fűrészelt virágmintás kapu díszíti. Elölről hátrafelé haladva a tornác hosszanti oldalán az első az utca felőli szoba és a valamikori konyha bejárata előtt, a második a mostani konyha és szoba (a valamikori kamra) bejárata előtt áll. Az utolsó a tornác udvar felőli, hosszanti végét zárja le keresztben. A fejlődés során gyakorivá vált a falazott, vakolt mellvéd (6. kép). Az 1996-ban felmért épület tornácát a következőképpen írták le: „A két fő homlokzat találkozásánál négyzetes téglaoszlop, az utca felől falazott mellvéddel, a bejárati homlokzat előtt faoszlopos tornác" (Székely-Nagy-Harasányi 1996. 141). A főhomlokzatok találkozásánál lehet tornácoszlop, amelyek utca felőli végének kialakítása lehet boltíves (2-3. kép) vagy egyszerű téglalap alakú, vakolt pillér (Balassa 1997b, 154) (1., 4-5., 6. kép). Ez utóbbi megoldás fejlettebb változata, amikor a tornác utca felőli végét ablak zárja le, ami a tornác beépítésének kezdeti állapota (6. kép). Később a tornácokat teljesen beépítik, beüvegezik. Az udvar felőli végüket ritkán zárták le oly módon, mint az oromzat felőli részeket. Az oromzatnál megjelenő oszlopok gondos kiképzésére, megjelenésére mindig nagyobb figyelmet fordítottak, mint a ház oldalán vagy végén levő, a tornác alátámasztását szolgáló oszlopokra. A gondosabban kiképzett oszlopok késői megjelenését bizonyítja, hogy alapanyaguk tégla (3. kép), amit négyszög (ritkábban hat-, esetleg nyolcszög) alapra raktak ki (1., 3., 4., 6. kép), s felső részükön díszítés céljából fejezetet, alsó részükön lábazatot alakíthattak ki (1., 4. kép). Ezeket az oszlopokat mindig bevakolták. A tornácok elé gyakran szőlőt ültettek, amit ma már nem feltétlenül termésük, hanem árnyékuk végett őriznek (7., 6. kép). Az 1900 körüli összeírások szerint Nagytárkány környékének területére jellemző volt a pitvarbeli szabad kémény, amely alatt kezdetben a nyílt lángú főzésre alkalmatos tőc, tőcik kapott helyet, s ahová a szobában levő kemence nyí280
