Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Takács Péter: Nagytárkány 1770 - 1848 között
lakossága a Bodrogközre jellemző tájföldrajzi kényszerek és adottságok közepette szervezhette meg és alakíthatta gazdálkodását és életmódját. Ebben domináns szerepet játszott a rideg állattartás, a szántóvető foglalkozás, a halászat és vadászat, valamint a természeti javak zsákmányolása. Arra vonatkozólag nincs pontos adatunk, hogy az úrbérrendezést megelőzően hány hold szántót művel Nagytárkány paraszti lakossága, azt viszont frott forrással adatolhatjuk, hogy a határ elvadult részeit nagy szorgalommal igyekeztek művelés alá szelídíteni. 1772-ben Szakács István és Tóth Mihály két-két pozsonyi mérő nagyságú szántóföldet hódított el a cserjés, gazos, bokros határrészből, Szakács István másfél, Bálint György két embervágó rétet hódított el a természettől. Az irtásföldek gyarapítása folyamatos volt, s ebben a földesurak anynyiban kedveztek az alattvalóiknak, hogy az említett irtások után 12 évig nem követeltek semmiféle szolgáltatást.16 Ennek a szorgalomnak köszönhető, hogy a falu árvíz járta határában az 1850-es években a megközelítően 600 lakost számláló faluban 741 hold szántót17 műveltek az emberek, és bőséggel volt rétjük, legelőjük is, ugyanakkor fában - makktermő és épületre alkalmas fában - sem szenvedtek hiányt. A szántójukat két nyomásban usuálták a lakosok. Mivel minden második esztendőben pihent a földjük, trágyázás nélkül is megteremte a tiszta búzát, a rozsot, az abajdóc életet (rozs és búza keveréke), a zabot, a különböző főzelékféléket. Az árpa alá azonban trágyázniuk kellett. Földjüket négy ökörrel szántották. Búza alá leginkább háromszor forgatták meg a földet, de a rozsot, a tavaszi kalászosokat - árpa, zab - és a főzelékféléket - bab, borsó, lencse - kétszeri szántásba is elvetették. A kendernek, lennek, zöldségféléknek és a dohánynak külön szorgalmi földet hasítottak ki a határban. Akinek nagyobb beltelke volt, az ezeket a növényféleségeket a belső kertben termelte. A belső kertet azonban inkább gyümölcsfákkal ültették tele, s a szorgalmasabbak a határban is bírtak gyümölcsöst. Ehhez biztosítottak a földesurak földet, csak szorgalom, törődés és szaktudás kellett a gyümölcsösök kezeléséhez, termékenységük megőrzéséhez. Szorgalomban és az új ismeretek megszerzése iránti fogékonyságban Nagytárkányban nem volt hiány. Jellemző, hogy az úrbérrendezés idején már minden szántóműveléssel foglalkozó gazda termelte a káposztát és a dohányt, a falu megtelepedése óta a kendert és a lent. A szántóvető foglalkozástól elválhatatlan volt az állattartás. Egyrészt földet művelni ekkoriban igaerő nélkül képtelenség lett volna. Másrészt szántani csak ökörrel vagy lóval szántottak az emberek. A tehenet tejéért, még inkább a szaporulatáért és pénzszerzési célból tartották, mert a kiöregedett ökrök helyébe újakat kellett állítani, a falusi, a városi és a külföldi lakosság, de a mindenkori katonaság számára is nélkülözhetetlen táplálék volt a marhahús. Nagytárkány bőséges legelőin, a szigorú tilalomtartás mellett éveként kétszer kaszálható rétié OL. Mikrofilmtár, 1767-es úrbérrendezés, Zemplén vármegye, Nagytárkány. 17 Fényes Elek 1851: Nagytárkány. 136
