Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Szabó Eszter: Mátyusföldi egyháztörténet
Szabó Eszter Mátyusföldi egyháztörténet A katolikus egyház története A keresztenyseg felvetele előtt Matyusföld nepe is a magyarság pogány rítusainak hódolt. Erre utalnak az egyes helységek fennmaradt helynevei, például a Deáki határában lévő „Pogány temető” vagy „Áldó-kút”,1 a taksonyi „Pogány sírok"2 megnevezés, és az a hagyomány, hogy a taksonyiak a pogány Taksony fejedelemtől származnak.3 A kereszténység felvétele után a terület egyházszervezetileg az István király által 1001-ben alapított nagy kiterjedésű, a kalocsai, a győri, a veszprémi, a pécsi, a váci, az egri egyházmegyét is magában foglaló Esztergomi Érsekséghez tartozott. Pozsony és Nyitra megyére további 11 megye mellett a főegyházmegyei joghatóság terjedt ki, míg az érsekség fennmaradó területe a szuffrageus 102. A deáki román kori templom egyházmegye részét kepezte. Az egyházmegye a 12. századtól 12 főesperességre oszlott, Mátyusföld ezek közül a nyitrai főesperességhez és a pozsonyi prépostsághoz tartozott, az utóbbi vezetője szintén főesperesi joghatóságot gyakorolt. A főesperességek alesperességekből (vicearchidiakonátus, districtus) álltak, élükön a kerület valamelyik plébánosával.5 A középkorban az egyház és az egyes települések élete a nagy kiterjedésű egyházi birtokok révén is öszszekapcsolódott. Az érsekség és az egyes szerzetesrendek Mátyusföldön is bőven kaptak birtokokat az uralkodóktól. A pannonhalmi bencés apátság 1002-ben kapja meg Deákit, majd a bencések birtokokat szereznek a környező településeken is, s a terület egyik legnagyobb birtokosaiként deáki központjukból hatnak a vidék lakosságának lelki életére, kultúrájára, s min-283
