Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)

Gaucsik István: Regionális jellegű kereskedelmi bankok a Mátyusföldön (1867 - 1950)

tő ereje, a kapitalizálódó mezőgazdasági termelés, felvásárlás és feldolgozás, valamint az erre támaszkodó élelmiszeripar alkották. Vágsellye szintén ide tartozott, s közigazgatásilag Nyitra vármegye részét alkotta. Elvileg ugyan a Nyugat- Felvidékhez tartozónak kellene tekinteni, földrajzi adottságai azonban inkább a kisalföldi vagy nyugat-magyarországi régióhoz sorolják.2

A négy vizsgált kisvárosban szintén megjelent a közigazgatási (közhivatalok), gazdasági-pénzügyi (pénzintézetek), kereskedelmi (vállalkozások, üzemek) és a szellemi-kulturális (iskola, kaszinó, sajtó, színház) szerepkör. Központ és háttérvidék viszonyában a felső-magyarországi nagytájon belül a szolgáltatások legnagyobb mennyiségét Pozsony és Nyitra vármegye produkálta, amelynek alapját a terület mezőgazdasági potenciálja alkotta (kézenfekvő, hogy itt a Csallóközre kell főleg gondolnunk), amely 1918 utánra is átöröklődött.3 A térség - és tágabban véve Dél-Szlovákia -, bár perifériahelyzetbe került, 1925 és 1945 között az egyik legsikeresebb kisebbségi magyar gazdasági vállalkozás és intézményi érdekszerveződés, a Hanza-mozgalom bázisát képezte.

A helyi szintű városi központok és velük párhuzamosan a mátyusföldi bankpiacok a különböző időszakokban eltérő fejlődési dinamikát mutattak. Sok esetben belső kiegyensúlyozatlanságok, egyenlőtlenségek is felléptek. A 20. század elejére kialakult, pénzintézeti központszerepük által meghatározott városrangsorban a mátyusföldiek „innovációs kezdeményekként” jöhettek volna számításba, míg például Pozsony regionális pénzintézeti központként, Nyitra innovációs gócként jelent meg.'1 1918 után a csehszlovák-magyar, majd 1938 után a szlovák-magyar határ mellett perifériaközpontokká váltak, bizonytalan vagyoni és szellemi megújulási erőforrásokkal.5

2. Pénzintézeti szerepkörök

A modern hitelszervezet és bankrendszer a Monarchia területén a 19. század elején alakult ki. Ennek elemeit az állami jegybank mellett a fontos pénzügyi feladatokat (mezőgazdasági hitelellátás, iparfinanszírozás) felvállaló magánbankházak és a takarékpénztárak alkották.6 Magyarországon a kialakuló bankszektort megkésettség és több hátrányos tényező együttes jelenléte (alacsony hitelkínálat és -kereslet, tőkehiány, a bécsi bankpiac monopolhelyzete, hiányzó hiteltörvények) jellemezte.7

A nagy helyi jelentőséggel bíró takarékpénztárak kisebb számban 1840-től, majd nagyobb számban az ösztönző gazdasági impulzusokat kiváltó 1867-es kiegyezés után jöttek létre. Fejlődésüket a korszak liberális törvényei (pl. az 1875. évi XXXVII. te.) kedvező irányba befolyásolták. Alapvető céljukként a tőkék (takarékbetétek) összegyűjtését és előnyös kamatoztatását, ugyanakkor a földműves- és gazdaréteg, a kiskereskedők, a kisiparosok és a köztestületek részéről megnyilvánuló hitelszükséglet kielégítését fogalmazták meg, miközben működésüket filantropikus elvek szolgálatába állították. Az 1890-es évekre ez utóbbi azonban fokozatosan háttérbe szorult a nyereségorientált üzletpolitika mellett, amelynek következtében valójában letéti bankokként fejtették ki tevé-222