Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Pokreis Hildegarda: A gyáripari termelés kialakulása a Mátyusföldön
szeszgyárak stb. A magyar kormány az ipari vállalkozások alapítását és fejlesztését szubvenciókkal, kedvezményes vasúti díjszabással, adómentességgel segítette.1 A szántóföldi földműveléssel kapcsolatos iparágak legrégibb és legfejlettebb ágazatainak egyike a malomipar. A tőkefelhalmozódás egyik fontos forrását és egyben Magyarország legfontosabb termelőágazatát az 1842-ben kiépített gőzmalmok hálózata alkotta. A történelmi Magyarország malomipari termékeinek 53-55%-át mindössze 300 kereskedelmi malom, 14%-át a 10 budapesti nagymalom adta. Liszttermelés szempontjából Minneapolis után Budapest következett a világranglistán. Magyarországon a malomipar a legnagyobb iparággá fejlődött. A malomipar világpiaci helyzeténél és technikai felszereltségénél fogva a magyar modernizálás éke volt.2 A kiegyezéstől fogva a 19. század végéig hatalmas lépést tett a fejlődés útján, dacára annak, hogy a nyugat-európai piacokon a magyar búzaliszt értékesítése hovatovább ütközött az amerikai és az orosz export érdekkörével. A magyar malmosok mindazonáltal mégiscsak képesek voltak kiváló minőségű liszttermékeket szállítani a külföldi piacra, és ami még fontosabb, nagyon kedvező áron. A liszttermelés gyors növekedése a magyar búza minőségén és viszonylag alacsony árán alapult. A magyar liszt rövid időre teljesen meghódította a német piacot, ahonnan csak az 1880-ban kiadott szigorú vámintézkedések szorították ki. Az ezt követően fokozatosan kiépült védvámrendszer, melyhez rövidesen csatlakozott Franciaország, Olaszország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Norvégia és Görögország, a századfordulóra véget vetett az iparág fejlődésének. A magyar liszt visszaszorult a közös piacra, és ez a piac többé nem bővült. Búzából és lisztből pl. a kiegyezés idején 6,3, az 1880-as évek elején 8,6, 1911-13-ban 11,2 millió q-t exportáltak, a 80-as években a lisztnek már 40%-a került vámkülföldre. 1913-ban pedig viszont már csak 4,2%-nyi lisztet exportáltak, tehát jóformán az egész termelést a belföldi piacon értékesítették. 1895-ben a Felvidék 15 megyéjében 33 nagy és 99 kisebb gőzmalom, 6 nagyobb és 10 kisebb kombinált meghajtású (gőz- és vízmeghajtású) malom őrölt. Figyelemreméltó tény azonban, hogy Árva, Trencsén, Turóc és Liptó vármegyében a 19. század végéig egyetlen gőzmalmot sem építettek. 1906-ban szlovákiai viszonylatban kb. 3200 malom (a vízimalmokat is beleértve) működött. 3/a részük a Felvidék nyugati részén összpontosult, ahol biztosítva volt a megfelelő nyersanyagbázis. Többségük vízimalom volt, de a 19. század 50-es éveitől kezdve inkább gőzmalmokat építettek, mint vízi meghajtású és turbinás malmokat. A már létező vízimalmok helyi jellegűek voltak, kapacitásuk csak a közvetlen környezetük igényét elégítette ki, tehát nem a piacra dolgoztak, hanem rendszerint bizonyos vámot szedtek. Tulajdonjogi szempontból a malomiparban meg kell különböztetnünk magánkézen lévő malmokat és ún. kereskedelmi malmokat. Míg a vízimalmok tulajdonosai az egyes községek, gazdaközösségek vagy magánszemélyek voltak, a műmalmok esetében legtöbbször már a magánvállalkozók, a részvényesek költséges beruházásáról kell, hogy beszéljünk. Az üzleti beállítottságú műmalmokat eleve arra építették, hogy a felvásárolt gabonából nyert 198