Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Pukkai László: A mezőgazdaság, a szövetkezeti mozgalom és a kereskedelem alakulása a Mátyusföldön 1848 - 1945 között
PuKKAi László A mezőgazdaság, a szövetkezeti mozgalom és a kereskedelem alakulása a Mátyusföldön 1848-1945 között A régió gazdasági fejlődésének elemzése, s benne a mezőgazdaság, a szövetkezeti mozgalom és a kereskedelem alakulása feltételezi az egyetemes magyar gazdasági rendszer, bizonyos mértékig az európai átalakulások analógiáját. Ez azt is jelentheti, hogy a mezőgazdasági termelés egyrészt az emberiség léte, megmaradása, másrészt az emberiség gazdasági fejlődése: az ipar, a kereskedelem, a szövetkezetesítés elkülönülése, a mezőgazdaságból való kiválásuk szempontjából érdemesül az elmélkedésre. A mezőgazdaság több, előbb felsorolt gazdasági és termelési irányzat bölcsője lett. Az a folyamat is ide sorolandó, ahogyan a feudalizmus önellátó, naturalista rendszerében és szakaszában a nagybirtokon kumulálódott az ipar és a mezőgazdaság üzemszervezeti egysége: „a naturális gazdálkodás kialakítja a maga jobbágy kézműveseit, hogy a későbbiek folyamán a városok kialakulásával létrejöjjenek a céhek és a gildek mint a kézművesek és a kereskedők érdekvédelmi társulásai.1,1 A magyarországi és általában a közép- és kelet-európai feudalizmus a harmincéves háború befejezése után „másodvirágzását élte”. Míg nyugaton a németalföldi forradalom vagy az angliai bekerítések a polgárosodás szolgálatába állították a mezőgazdasági termelést, Európa középső és keleti régióiban csak a 19. század második felében - az 1848-as forradalmi mozgalmaknak is köszönhetően - vagy csak közvetlenül a 20. század első évtizedeiben fejeződött be a gazdasági viszonyok nyugat-európai szintű transzformálása. Beindult a polgárosodás.2 Az angol mezőgazdaság az ipari forradalmat követő időkben a termelés folyamatából kiiktatta a parlagot, a talajváltó, a kettes- és hármasvetésforgó-rendszerről áttért a váltógazdálkodásra. Az őszi-tavaszi kultúrákat kapás és kaszás növényekre (főleg kenyérgabonára), takarmánynövényekre váltotta, hiszen az utóbbira a téli állattartásra berendezkedett állattenyészetnek óriási szüksége volt. A jobbágy társadalmi helyzetét értékelve megállapíthatjuk, hogy az nem a hűbérúr tulajdona, hiszen saját gazdasággal és munkaeszközökkel rendelkezett. Az általa művelt mezőgazdasági terület az, ami a földesúré volt. A mezőgazdasági termelés színvonala közvetlenül az 1848-as forradalmak után nem közelítette meg a nyugat-európai országokét. „Az uradalmak és a legjobb módú birtokosok is csak faekékkel szántottak, akárcsak a legszegényebb földművelők. Kivétel volt ezeknél a vasborona vagy a fogas. Igavonó ereje alig volt a nagy173
