L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
4. A temető
“Halálozás. Rothmann Ede rudnai kereskedő egy sikertelen műtét után Prágában elhunyt. E hó 20-án hozták haza koporsóban, s itt városunkban helyezték örök nyugalomra.” (Sajó-Vidék, 1927. 10. 27., 2.) Egyik idős, evangélikus magyar férfi adatközlőm a következőképpen emlékszik a zsidó temetőre: A zsidó temető ot vót, ahol most a felső konténer van. Mink mind gyerekek, még látuk. Egy darab sírkő még van is temetőbe belőle. A síremlékek tiszta fehér márványból készültek. Az a kocka kő, amelyiket valaki odatete magának valakinek síremléknek, az a zsidó temetőből van. A töbi kő eltűnt. Olyan kb. 1,20 magasak vótak. A Rótman család temetkezel oda, ahol most a konténer van a temető felső részébe. E felekezeti hovatartozás alapján kialakított temetkezési rend már régen felborult. Ezt a folyamatot több tényező is befolyásolta. Egyrészt a községben nagyon sok vegyes házasság köttetett, másrészt pedig a betonsírok és kripták megjelenése is nagyban hozzájárult e folyamat felgyorsulásához. Mivel ezek nagyobb helyett foglalnak el, s nem süppednek be a földbe, egyre kevesebb hely marad, ezáltal a rokonok távolabbra kerülnek. Van arra is példa, hogy valakit azért nem temetnek a temető magasabban fekvő részébe - bár vallásilag oda tartozna -, hogy ne kelljen a hozzátartozónak, legtöbbször az özvegynek a dombot megmásznia, hogy meglátogathassa házastársa sírját. A temető legalsó részében például a katolikus Pardon család temetkezik már évtizedek óta. Egy másik katolikus család is az egykori református részbe temetkezik, ebben a rokonsági szempontok játszották az elsődleges szerepet, mégpedig a feleség oldaláról. Vegyes házasságok esetében egyébként semmilyen törvényszerűséget sem figyelhetünk meg. Az 1980-as években megjelentek a sírok mellett a padok is. A temetőre kilátogató hozzátartozó így megpihenhet, miután felgyalogolt a dombon, s elüldögélhet, elbeszélgethet egy másik özveggyel, illetve más látogatóval. Megjegyzem, hogy a községben nagyon magas az özvegyasszonyok száma, mivel a férfiak nagy része a bányában dolgozott, s az átlagosnál jóval előbb haltak meg. Elsősorban ezekre az özvegyekre jellemző a padok állítása a sír mellé. Ha az elhunyt már nagyon idős volt, meg szokta mondani, hogy hova temessék, s ezen óhaját a hozzátartozók figyelembe szokták venni. A községi hivatal (1989-ig helyi nemzeti bizottság) nem szól bele, s a múltban sem kötötte szabályokhoz a temetkezés rendjét, illetve helyét. A sírhelyért illetéket sem kellett fizetni sem a múltban, sem pedig ma. A gyereksírok számára nincs külön rész fenntartva, őket a rokoni kapcsolatok alapján temették. Nem földelték el külön a járványokban elhunytakat sem, legidősebb adatközlőim szüleiktől sem hallottak róla, hogy valaha is lett volna ilyen rész a temetőben. A temetőben olyan halottakat is eltemettek, akik már régóta nem Rudnán laktak, azonban az volt a kívánságuk, hogy haláluk után hozzák haza, s a csa-210
