L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások
Oszt montam neki, hogy aba az időbe olyan hoszú ruhába jártak az öregek, nagyanyám fődig érő ruhát hordot. Én ebe teljesen belebetegetem, ez olyan nagyon rósz, olyan nyomasztó érzés vét. Másnap még iskolába se tutam meni, csak fekütem az ágyba. Felgyöt a triedny [ = osztályfőnök] is, hogy mi van, mondom neki, hogy pán profesor [ = tanár úr] én nem is merem mondani, egy olyan rósz álmom vöt, de nem is vét álom, mer fel vótam. Oszt monta, hogy csak maragyak, oszt fekügyek. No oszt utána, amikor gyötem haza, édesanyámnak elbeszéltem. Oszt monta, hogy ne beszéj bolondokat, biztos csak egy álom vét! Oszt édesapámnak is mondom, hogy mi történt, és ő azt monta édesanyámnak, hogy hagyd a gyereket, mer amióta édesanyám meghalt velem is nem ecer megtörtént. Mert ő tartota a keze közöt, úgy halt meg kezébe, mer igen beteg vót. Mert lebénult a félódala, oszt olyan furcsán járt, olyan susogó járása vót. Ez vót egy olyan dolog, ami a túlvilágra utalt, oszt keztem hini. Mamika amikor meghalt, mama monta, hogy a kemence ajtó zörgőt écaka. Kételketem vóna bene, de ara a regeire, mintha engem is nyomot vóna. Nem tutam az uramnak se szólni, csak nyomot és nyomot, nem tutam megszólalni se. Sose éreztem ilyet, csak a kor. Amikor édesapám meghalt, akor is történt egy érdekes dolog. Amíg élt, akor ot laktak, ahol mink, oszt ha sokáig felvótam, mindig monta, hogy eregy már aludni, pihend ki magad fiam. Oszt amikor meghalt, karácsony élőt sokáig fel vótam, mer sütötem. Oszt kopogást halotam a konyhaablakon. Oszt montam, hogy mingyár menyek apaka aludni, csak még ezt az egyet megsütöm. Oszt halotam olyan lépteket is a konyhába, mind amikor édesapám még élt... Kivetem az utolsó tepsi kalácsot a sütőből, oszt rohantam be az uramhoz, montam neki, hogy it vót apaka. Oszt ő ment ki leótani a vilanyt is. Ezek csak olyan pilanatok vótak, de meg vótam győződve róla, hogy ő vót it. ❖ Eztet Kiss nagyanyám mesélte, hogy nem is mertek elmeni a temető melet, mert féltek a halotaktól. Ecer is hogy a halót fel vót már othon ravatalozva, oszt tanálkoztak vele, oszt még köszönt is nekik. Oszt akor gyötek rá, hogy már meghalt. De utána oszt eltűnt. ❖ Rótmanéknál [a helyi üzlet egykori tulajdonosai - LJ.I. megj.] szolgált anyám, apám udvarolt neki. Ment vóna haza, anyám zárta be az ajtót, apám kint vót. Akor megjelent a toronkától valami fehér. Mindig magasodot, ahogy jöt lefele, mindig magasodot, magasodot, leért az útra, oszt eltűnt. Majd akor apám elindult haza, gyöt lefele, oszt akor Csapóéknál, az öreg Csapó Sanyi bácsi épen akor haldokolot. Álitólag a felesége láta, hogy valami kígyó tekerget a konyhában. Ecer meg megint apám gyöt fel a faluból, akor még én nem vótam olyan nagy, akor csak egyedül vót. No oszt akor ot, ahol most Burdiga Grétike néniék meg Neli néniék laknak, ot akor még nem vót a kert, olyan beton vót fent, meg kerítés. És az öreg Burkovszky Bácsi, nem Dodo, hanem az apja vót ot. Ők apuval nagy haverok vótak, meg együt vótak katonák is. Akor már ő halót vót, oszt apu ment fel hazafele, vagy holdvilág vót, oszt ot ált az öreg Burkovszky bácsi a kerí-168
