L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások
meg ot altunk, oszt néztük. Mondom, az meg ot mamika! Igen, fiam, de ő már nem él... No oszt az eltűnt, mink meg mentünk továb. ❖ Nagymamám jöt a faluból a gyerekekei este. Valaki melőzte őket, de már nem tudom, kit mondot, de még kicsik vótak nagymamának a jánykák, oszt ahogy viszanéztek, hogy ki is az, de már nem vöt ot senki, oszt akor a regeire halt meg az az ilető, vagy már meg is halt, nem tudom, de monta, hogy eltűnt. ❖ Apám meghalt, én akor még jártam udvarolni. Én hazamentem, lefekütem. Anyám halota, hogy a virágálványról, zuty, leeset a virág oszt öszetört. Oszt halotuk a kopogásokat. Előte is, hogy öszetört a virágcserep, meg oszt utána is kopogot, ahogy elment. Anyám is halota, meg én is. Apám lábát azelőt vágták le, amikor meghalt, oszt az kopogot, ugyanúgy, mint amikor még élt. Ez már jóval azután vót, hogy a virágcserep öszetört, hogy meghalt. De rendesen halotuk, mintha ot járt vóna. ❖ Még Rozsnyón halotam, hogy az ... édesanyának először egy kislányok születet, oszt megbetegedet. Azt beszélték, hogy vót egy ilyen kis botja neki, oszt-igen szerété a kisjány azt a botocskát. Oszt megbetegedet a kisjány oszt meghalt. Oszt véletlenül úgy jöt a dolog, hogy valaki azt monta, hogy be kel teni neki a botocskát a koporsóba. Be is teték a gyereknek a botot, el is temeték. És az anya folyton a jányával álmodot, ahogy így halotam, mint gyerek, még emlékszek rá elég jól, hogy a kisjány nem tudót bemeni a menyországba, mer a botal folyton hadonászol oszt az angyalokat folyton elzavarta, akik viték vóna őt be a menyországba. És az anya anyira a szívére vete, hogy oszt két hónap múlva ő is meghalt.. Azt monta, hogy majd ő fogja bevini a lányát a menyországba. ❖ Teri néni [az adatközlő nagynénje - LJ.I. megj.] mindig mesélte, hogy Merénybe ecer meghalt valaki. Oszt engeték vóna le a koporsót, hát a koporsót nem tuták leengedni. Hát osztan bent vót egy nagy béka a sírba, azér nem tuták leengedni. Oszt amikor már kicsapták a békát, le tuták engedni a koporsót ❖ Amikor a (...) anya meghalt, mentünk haza a temetésről. Mer az én anyám, meg az ö anya jó barátnők vótak. Oszt mesélte, hogy ne haragugy, de mondok neked valamit: Én híjtam be a te anyukádat. Mondom, az hogy lehet, hát az én anyukám meghalt. Hát mongya, hogy úgy gyüt be hozájok szépen az udvaron, oszt ő monta neki, hogy “Podte teta, mama ešte žije” [= Tessék jönni néni, anyám még él], Ő így mesélte nekem. Regeire meg meghalt anyukám, gyüt érte - monta. Ő monta, hogy ugye, te nem hiszed. Monta, hogy ő se szokot ilyeneket hini, de esküdözöt, hogy ő mamát rendesen láta. Meg is monta, hogy milyen vót a ruhája, olyan szép krimplen-kosztümje vót, olyan nagy mintájú, amilyet magyarból hortak, olyan fekete kendője vót, gyüt anyukámén Nálunk három terítő van a haloton, alata is vót, meg vetünk azt a fuszakot, nem is lehet nagyon látni, hogy mi van a haloton, úgyhogy ő nem is láthata, hogy anyukámon milyen ruha lehetet. Oszt montam neki, hogy ... nem félsz, mer azt szokták mondani, hogy ha halotal beszélsz, akor egy éven belül meghalsz. Hát azt monta, hogy mindegy. 166
