L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások
meg nem kapja, be nem ássák a sírjába. Először Barabás Jenő 1955-ös gyűjtéséből lássunk erre egy példát: Mikor az első uram meghalt, egész kenyér volt az asztalon megkezdve, égett a lámpa, ahogy fekszünk az ágyba, háromszor roppant az ágy. Ez másnap történt, ahogy el volt temetve. Pedig nem is itt feküdött, mert vizes volt a mi lakásunk. Imakönyvet és kenyeret néhány hétig az asztalon hagytuk és a lámpa is égett. A második férjemet mikor eltemetük, viszajött a temetés után. A fiam kérdezte, nem maradt-e itt valami apától, mert éjszaka a polcról az én tárcám leesett pedig macska sem volt itt. A cigarettatárcája itthon maradt s másnap elvittük és beástuk a sírba a feje mellé. Kaucsuk tárca volt. A hiedelem a mai napig él, amit - nemre, korra, vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül - számtalan adatközlőm élményelbeszélése is megerősít: Halotam, hogy egy halót azért járt mindig visza zörögni, mert a pénztárcáját akarta. Amikor bekaparták neki a sírba, már nem gyöt töbet. Mindig lerakta az edényeket a konyhába a pócról, oszt utána meg viszarakta. Mindig így zörgőt, amíg nem kapta meg, amit akart. Oszt akor megnyugodot. A kerülő bácsinak vöt egy testvére, Jutka néninek híjták, az öreglány vöt, nem ment férhez. No oszt mikor meghalt, oszt eltemeték, mindig járt visza, mindig zörgőt az ablakon. Gondolkoztak azon, hogy mér zörög mindég. Hát oszt rágyötek, hogy azér, mer kiveték a fülbevalóját. Hát fogták a fülbevalót, becsomagolták egy papírba, oszt kiteték az ablakba. Regeire már nem vöt ot a fülbevaló, elvite. Nem is ment oszt töbet zörögni az ablakra. ❖ Beszéltek olyat, hogy elfelejtetek beteni valamit, oszt viszagyüt érte. Nem régen halotam valakit beszélni róla, hogy, elfelejtetek beteni valamit, oszt mindig nyugtalankotak, meg zörgést haiotak. Azt nem tudom, hogy láták-e, meg már nem tudom, ki monta nekem, csak monták, hogy azér nem nyugodot, mer valamit elfelejtetek neki beteni. Akoriba még fődbe temetkeztek - nem vöt ez a beton, mer ez régeben történt. Hát elviték neki, oszt beásták a sírba, oszt utána csendbe vöt. Beszélgetőpartnereim arra is tudtak példát, amikor egy újabb halott koporsójába téve küldték el egy, rendszeresen hazajáró régebbinek valamelyik ittfelejtett kedves tárgyát. Egyik idősebb, evangélikus adatközlőm édesapjának koporsójába 1950-ben egy falubeli katolikus vallású család tette be a korábban elhunyt hozzátartozójuk szemüvegét, mert mindig járt vissza kopogni, zörögni: Amikor az én apám meghalt, oszt akoriba a faluból Franciska Lajos bácsi járt haza kopogni, oszt amikor apám meghalt, hozták a szemüvegét ide a koporsóba beteni, oszt utána már töbet nem járt oda kopogni, mer így megkapta, amit akart. 161
