Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Nagy Géza: Mutatvány Kisgéres szövegfolklórjából
Eltelt egy nap, de nem vét semmi foganatja. Eltelt a másik is, megint nincs semmi. A harmadik nap anyám a mezőn vót, oszt hazafelé a legelő mellett gyütt el. Megállt, hogy beszél mán Szili komával, hogy mikor lesz mán foganatja annak, amit csinált. Aszongya Szili koma: — Majd megtuggya, komámasszony, mingyán, csak gyűjjön velem a tehenek után hazafelé! Ment hát anyám a pásztorral, mer mán hogy este vót, hát az is hajtotta haza a jószágot. A cigányok előtt mentek éppen, hát láti anyám, hogy egy cigányasszony ott henderkődzik a ház előtt a füvön. Aszongya anyám: — Jaj, nézze mán, koma, azt a szegény asszonyt! Igen nagy kínja lehet. Aszongya Szili: — Az van neki, hogy a kutyák ennék meg! De lesz is neki, míg a komámasszony tehenének baja lesz, mer ű rontotta meg a kend tehenjét. Mikor odaértek a cigányasszony irányába, hát az elkezdte Szilit átkozni. Aszongya: — Vétesd mán le a füstről a csuprot, te ilyen, te olyan! Hát elnézed a kinom? Azt akarod, hogy szétpukkanjak? Aszongya erre Szili: — Nem vétetem le addig, míg te le nem veszed a tehenrül a rontást. Ha meg nem akarod ezt megtenni, hát dögölj meg! — Jól van, jól. Csak vétesd le minél hamarabb. Én mán nem húzok ujjat veled. Így osztán, mikor Szili bekísérte a csordát, elgyütt nállunk, osztán levettük a csuprot a füstrül. Mer a cigányasszony nem tudott addig vizelni, míg a csupor a füstön vót. Estére meg megfejte anyám a tehenet. Nem vót vele semmi baj, szépen leeresztett, mer mán nem vót rajta a rontás. 5. A pásztorok Szent György-nap éccakáján régen trágyával füstölték körül a legelőt. Ilyenkor a pásztornak a gatyát le kellett vetni magárul, oszt ahogy füstölte körül a legelőt, a gatyát a füvön húzta maga után. Azt tartották, hogy abbul a keritésbül, amit a gatyával meg a füsttel körülkerítettek, egy hétig még a méhecske se tudott kimenni, mer a füst nem engedte. 6. Vót eccer egy frissellős tehenem. Szépen adott tejet egy darabig, míg eccer egy reggelre, ahogy aláült az asszony, oszt fejni kezdte, hát véress tejet adott. Véress tejet fejt ki a tőgyibül. Éppen kint vótam az ereszbe, mikor nagy jajgatást csapott az asszony. Fennszóval sírt, átkozódott. Megyek be lélekszakadva, mer a nagy sírásra igen megijedtem, hát az asszony mutati nekem, hogy mit fejt a tehentül. — No, hallod - mondom - , valaki mán megsajnálta tüllünk, hogy a tehenünk kezdett sok tejet adni, hát megrontotta. De megpróbálom meggyógyítani. Akkor került ide a Biharomba egy pásztor Helmec környékérül. Azt mondták, hogy az igen ért az állatgyógyításhoz. Gondoltam, elmegyek hozzá, oszt megkérem, hogy segíccsen rajtam. 304
