Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Nagy Géza: Mutatvány Kisgéres szövegfolklórjából
4. Erős János Eccer vót, hun nem vót, az Óperenciás-tengeren is túl, ahun a kurta farkú kismalac is túr, a Zsámiskahegy tövébe élt eccer egy szegény ember. Olyan szegény vót ez az ember, mint a templom egere. Pujábul viszont igen megáldotta az Isten. Annyi vót neki, mint a rostán a lyuk, még eggyel attul is több. A legfiatalabb még alig tőtötte be a harmadik hetet, oszt csak egy kisujjnyira nyött meg, mikor eccer aszongya az apjának:-Apám! Én úgy birkozhatnák. Nem gyünne el velem egy bírókra? Aszongya neki erre az apja:- Ugyan, ugyan. Hogy tanálhatol mán ilyet ki, fiam? Hisz alig látszol ki még a fődbül, oszt mán is birkózhatnál? De a fiú addig híjta, addig kruncogott az apján, hogy az csakugyan elment vele birkózni. Először csak úgy tréfábul fogta meg az apja. Nem is akarta odavágni, de bizony az apját fődhöz vágta a kisujjnyi. Másodszor mán komolyabbra fogta az apja, de akkor is odavágta az apját a kisujjnyi gyermek. Harmaccor meg úgy odateremtette azt a nagydarab embert, hogy csak úgy nyekkent. Akkor ijedt mán meg az apja, hogy micsoda egy istenteremtése ez. Ha így halad, nemsokára ű lesz az úr a házba, ütet meg a többi púja semmibe se veszi. Ez annyira szöget ütött a fejébe, hogy mindenáron el akarta pusztítani ezt a háromhetes Jankót. Gondolkozott is, hogy tegye azt meg. Hát eccer aszongya a fiúnak:- No, fiam! Ha tebenned ilyen nagy erő van, hát hónap elmegyünk az erdőre fát vágni. Aszongya erre a fiú:- Jól van, apám, én annak se mondok ellent! El is mentek. Jól bevitte a fiút a rengeteg legközepire, hogy majd ott hagyja. Kijelölte neki a legnagyobb fákat, hogy akkorra, mikorra visszagyön, vágja ki. Azzal s számítással volt, hogy azokat ugyan ítéletnapig sem fogja kivágni Jankó, valamelyik éjjel pedig a vadállatok majd csak széttépik. De alig ment el egy kis darabon, Jankó mán ki is húzgálta a fákot csak úgy tövestül. Nem sikerült hát az apjának elpusztítani, így hát hazamentek. Másnap megint kitanálta az apja, hogy pusztítsa el. Azt parancsolta Jankónak, hogy olyan hát fát vigyen haza, amilyen hosszú kötelet ad neki. Aszongya erre Jankó:- No, apám, valamennyi kötél van a faluba, szedje össze mind! Az apja el is ment a faluba, oszt amennyi kötelet tudott összeszedni, hát azt mind összeszedte. Hazavitte, oszt odaadta Jankónak. Fogta Jankó a sok kötelet, oszt elindult az erdőre. Mikor kiért az erdőre, nekilátott a munkának. Kiterítette a kötelet, oszt elkezdte kihúzgálni a fát tövestül. A kihúzott fákot meg beletette a kötélbe. A kötél irgalmatlan hosszú vót, hát igen nehezen telt meg a fával. Mán majdnem kinyütte az egész erdőt Jankó, mikor elégnek tanálta a fát. Akkor oszt összekötötte a két végit, felvette a hátára, oszt elindult vele hazafelé. A hát fa egy kicsit nehéz vót, de azér lassan csak hazavitte. Mindenki csudálkozott is rajta, ahogy vitte hazafelé. 293
