Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Nagy Géza: Mutatvány Kisgéres szövegfolklórjából
No, ezután mán az apja nem akarta elpusztítani, nevekedhetett Jankó. Hát nyőtt, nevekedett Jankó. Ahogy nyőtt, nevekedett, úgy nyőtt az ereje is, meg a híre is. Szép derék legénnyé fejlődött. Hogy, hogy nem, a hire eljutott a királyi udvarba is. Eccer izent érte a király, hogy szeretné látni, mer ha megfelel, akkor szeretné a szógálattyába fogadni a híres legényt. Mikor osztán meggyütt a parancs a királyiul, hát Jankó feltarisznyázott, elbúcsúzott apjátul, anyjátul, testvéredül, oszt elindult a király palotája felé. Mikor odaért, jelentkezett a királynál. A király meg jól megszemlélte, megnézte előlrül, hátulrul, megtapogatta a karját. Annyira megtetszett neki Jankó, hogy mingyán szógálattyába fogadta. Másnap mán korán reggel hivatta a fiút, oszt aszongya neki: — No, fiam, ha ilyen erős vagy, hát gyere velem! Ha teljesíted a parancsom, három szeker aranyat adok neked, de ha nem tudod teljesíteni, hát a fejedet vétetem. — Mit kell tennem, felséges királyom? - mongya Jankó. Ahogy ezt mondta a fiú, oda is értek egy nagy rengeteg erdőhöz. Olyan fák vótak ott, hogy tán ezeresztendős is vót némelyik. Aszongya a király:- No, fiam, itt ez az ezeresztendős rengeteg. Hónap hajnalra ezt neked ki kell vágni. Ha megteszed, megmarad az életed, megkapod tüllem a második parancsot is, de ha nem leszel kész a munkával, a fejed porba hull. Megértetted? — Meg, felséges királyom. Hónap hajnalra meglesz a munka. Hát ez nem vót nehéz Jankónak. Mire pirkadni kezdett, rendbe tette az egész erdőt. Azt a rengeteg sok fát ölbe is vágta, lógerbe is rakta. Úgy, hogy mire reggel a király kiment megszemlélni a munkát, hát a csodálkozástul seggre esett. Aszongya akkor Jánosnak:- No, János, látom, hogy derék egy ember vagy. Ezt meg tudtad tenni. De hát ez sokkal könnyebb vót attul, amit most parancsolok neked. Aval a király elvitte Jánost egy hatalmas hegy tövébe. Ott aszongya neki:- Ezt a hegyet hónap hajnalra szántsd fel, berenáld el, oszt ültesd be mindenütt gyümőcsfákkal meg szőlővel. De megtedd, mer ha nem, hónap reggel lerepül a fejed a nyakadrul. Azt gondolta a király, hogy a parancsát teljesíteni teljes lehetetlenség. Ezér maga is kiváncsi vót, hogy mit tud csinálni a heggyel János. Alig aludt valamit, lépten-nyomon felugrott az ágyrul, oszt ment az ablakhoz, hátha megláti, hogy mit csinál János. Mán kora hajnalba ott vót a hegy alatt. Ahogy szétnézett, a szeme-szája elállt a csudálkozástul. A hegy sehun, sima az egész határ. Az egész terület be van ültetve gyümőcsfákkal meg szőlővel. A fák mán meg is nyőttek, mán még gyümőcs is vót rajtok, csak úgy piroslott az alma, sárgállott a körte, kékellett a szilva. A szőlő is most kezdett érni. Az egész terület közepin meg ott állt egy hatalmas diófa, oszt aranydiót termett. A diófa minden ágán meg gyönyörű szép madarak énekeltek. De olyan szépen, hogy aki hallotta, annak a lába gyökeret eresztett a nagy gyönyörüségtül. A királynak meg vót egy gyönyörűséges szép jánya. Az is kiment az apjával megnézni, hogy mit csinált János. Ahogy meglátta a gyümőcsöst, hát ü se tudott betelni a látvánnyal. Egész nap nem is csinált egyebet, mint a gyümőcsöst járta, hallgatta a madarak énekét, meg Jánost nézte. Annyira nézte, hogy észre se 294
