Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Nagy Géza: Mutatvány Kisgéres szövegfolklórjából
— Azér kötöztem fel mindet egy madzagra, hogy megmaradjanak. Látod, mégis így jártam. Aszongya erre az asszony: — No, most mán nincs kegyelem. Hónap megy kend az iskolába! Másnap osztán mikor felkéltek, az asszony elkészítette a taskót Az öreg a nyakába akasztotta, oszt ment a pújával az iskolába. Délbe hazament, az asszony adott neki egy kis olajos kenyeret, osztán vissza az iskolába. Ahogy ment az utcán, még félúton se vöt az iskola felé, mikor elmellőzte egy kocsi. Ahogy elhaladtak mellette, a kocsirul leesett egy ládikó. A szegény ember felkapta, oszt belökte az út szilin levő bokorba. Jól elhaladt mán a kocsi, mikor a rajta ülő úr észrevette, hogy hiányzik a ládika. Azonnal visszafordultak. Mikor odaértek az öreghez, az úr megállittatta a kocsit. Aszongya az öregnek: — öreg, nem látott itt az úton egy kis ládikát? Nem vette észre, hogy az leesett errül a kocsirul? — Láttam én - aszongya —, mikor másodszor mentem az iskolába. Aszongya erre az úr: — Vén marha! Nem arra vagyok kiváncsi, amit akkor látott. Mikor vöt az, mikor kend az iskolába ment? Aval tovább mentek, ott hagyták az öreget. Mikor a kocsi elment, az öreg rögtön hátat fordított az iskolának, oszt elment haza. Ahogy hazaért, aszongya a feleségének: — Leltem az úton egy kis ládát. Gyere velem, oszt hozzuk haza! El is mentek, oszt hazahozták. Felbontották, hát látik, hogy tele van pénzzel. Igen meggazdagodtak belőlle. Vöt egy komaasszonyuk, aki igen irigy természetű vöt. Nem tudott belenyugodni sehogy se, hogy a kódusszegény komájok így meggazdagodott. Eccer, ahogy beszélget a komaasszonyával, csak kibukott belőlle: — Ugyan mongya mán, komámasszony! Mit csinálnak magok, hogy annyira gazdagodnak? — Mit csináljunk, édes komámasszony? Hát főzzük a korpaciberét. Az uram meg hordi városrul városra árulni. — No - aszongya a komaasszony-, evei mink is megpróbálkozunk. Az asszonynak az ura igen jó erőbe vót. mikor a mezzőrül hazament, az asszony elmondta neki, hogy a komáék mibül gazdagodnak. Mingyán az ember is beleegyezett, hogy az asszony korpaciberét főzzön. Főzött is az asszony egy nagy hordóval. Az ember meg befogta a két lovát, a nagy hordó ciberét feltették a szekerre, oszt elindult árusítani. Ha valahun embert látott, mingyán kiabálta: — Korpaciberét vegyenek! Korpaciberét vegyenek! Ment, mendegélt az ember a nagy hordó korpaciberével. Ahogy kiért az egyik falubul, láti, hogy az emberek búzát vetnek a frissen szántott fődbe. Ott is rákezdi: — Korpaciberét vegyenek! Egy véka búza! Korpaciberét vegyenek! Egy véka búza! Aszongya a kiabálásra az egyik szántó-vető ember: — Haditok mán, mit kiabál az az ember? Hogy csak egy véka búzát teremjen a födünk. Kimentek az útra, oszt nekiestek. Alaposan eltángálták az embert. Mikor megelégelték a tanítást, aszongyák: 288
