Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Nagy Géza: Mutatvány Kisgéres szövegfolklórjából
- Istenem, miér vagyok én ilyen szerencsétlen? Hogy mennyek most mán haza, hogy mongyam meg a feleségemnek, hogy mán még ez a kis szegénységünk is odavan. Mit kéne csinálni, hogy helyrehozzam ezt a szerencsétlenséget? Töri a fejét, töri a fejét. A nap szépen sütött, a szegény ember meg éppen ott ült, ahova a nap sütött. Hát a nagy gondolkodásba igen megszomjazott. Kapta a baltáját, oszt lement a folyóra inni. Felhajtotta a nadrágja szárát, oszt beállt a vízbe, hogy igyon. Ahogy lehajolt, hát a lajbizsebbül kicsúszott a bicskája meg a pipaszurkállója. Most meg még jobban elszomorodott. De nem akarta veszni hagyni a bicskát meg a pipaszurkállót, hát a parton gyorsan levetkezett, oszt belegázolt a vízbe, hogy megkeresse, amit beleejtett. Vitte magával a baltát is, hogy majd avval megkotri a vízfeneket. Addig kotorászott, addig kotorászott, hogy beleejtette a baltát is a vízbe. Nem vót mit tenni, kiment a vízbül, felőtözött, oszt elindult nagy búsan hazafelé. Ahogy hazaért, mongya a feleségének, hogy járt. Aszongya az asszony:- No, vén bolond! Nemhiába, hogy megszökött kiskorába az iskolábul. De nem fog ilyen magával többet történni, mert beíratom az iskolába. Tanuljon kend, hogy ne csináljon többet ilyeneket. De hónap még nem megy, mer én a piacra akarok menni. Míg odaleszek, ezt a kis tejfelt húzza össze! No, a vénember otthun maradt. A tejfeles szilkére rákötött egy madzagot, oszt elkezdte húzgálni a csuprot az udvaron. Húzgálta, húzgálta. Eccer csak a szilke hozzácsapódott egy kűhöz. Összetört, a tejfel meg szétömlött. Hej, megijedt az ember!- Jaj, Istenem, mit csináljak mán, hogy az asszony meg ne tudja? Mer ha ezt megláti, hát éngem megöl. Nem tudott mit tenni. Bement a kamorába, kihozott egy fél zsák lisztet, oszt a kiömlött tejfelre öntötte. Ráhintette. Megy haza a felesége. Mikor meglátta, hogy mit csinált az ura, hát majd megbolondult. Nekiesett az embernek, szidta, mocskolta, ahogy a száján kifért. Mikor mán egy kicsit szűnt a mérge, aszongya:- Szerencséje kendnek, vén szamár, hogy hónap is a városba kell mennem, mer hónap mán igazán elzavarnám az iskolába. De még hónap maraggyon itthon, oszt míg odaleszek, vigyázzon a csirkére, hogy a héja el ne vigye. Az asszony elment a városba. Az ember meg, hogy kedveskedjen az asszonynak, mit tett? A csirkét a kotlóssal együtt mind rákötözte egy madzagra. Az asszony a városba éppen a komaasszonyával beszélgetett. Eccer csak aszongya neki a komaasszonya:- Nézze mán, komámasszony, milyen szép sor csirkét visz ott fenn a héja! Felnéz az asszony, hát majd összeesett, mikor megismerte a kotlósát, hogy az is, meg a csirke is mind az övé. Igen elszomorodott az asszony, de ezen mán nem lehetett segíteni. El is indult nemsokára haza. Ahogy közeledett a házuk felé, egyre jobban gyűlt benne a méreg. Otthun neki is esett amúgy istenigazábul a vénembernek. Aszongya:- Hát osztán hogy nem tudta kend a csirkét megőrizni? Aszongya az ember: 287
