Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Pocsainé Eperjesi Eszter: Kisgéres vallási néprajza

Az 1643-as egyházlátogatás alkalmával is érdekes dolgokról, eseményekről, szokásokról tudósít a fennmaradt dokumentum: „Mondják azt is, hogy az communiókor offertórium szokott lenni, és némelyek accedálni szégyenlenek, nem lévén pénzek. Az visitatorok az offertóriumot találták.”6 Az offertórium az úrvacsoraosztáskor adott pénzadományt jelenti. Az úrasztalánál állítottak ki perselyt, és ebbe kellett az úrvacsorát vevőnek adományát beletenni az egész gyülekezet színe előtt. Ez az adomány a lelkészt illette, de egyes helyeken, mint például Szaláncújvárosban ebből kellett a lelkésznek a következő úrvacsorához a bort megvennie.7 Aki olyan szegény volt, hogy nem volt mit tennie a perselybe, ki sem ment úrvacsorázni. Kutatásaim során nem tudtam megállapítani, hogy meddig volt meg ez a szokás a kisgéresi gyülekezetben. Még a falu legidősebb lakói is azt mondták, ilyen soha nem volt náluk, nem is hallottak erről. (Környékbeli református gyülekezetekben, például Cigándon ma is fellelhető ez a szokás. Itt három pléhpersely van kitéve az úrasztalához, és hangosan csörren a pénz, amikor a perselybe dobják. Érdekes lenne ennek a szokásanyagnak a vizsgálata a Bodrogköz területén, de erre jelen dolgozatomban nem vállalkozhatom.)

Az 1643-as év nagy változást hozott a gyülekezet életében. Ez évtől nem Királyhelmec filiájaként, hanem Szentes leányegyházaként szerepelt. A lelkész és a tanító is innen járt ki a gyülekezetbe. A lelkész nagyobb ünnepek alkalmával szolgált, egyéb istentiszteleti alkalmakat a szólásmester tartotta.

Az ellenreformáció évtizedeiben, különösen az 1670-es évektől, Északkelet- Magyarországon nehéz helyzet alakult ki a Rákóczi-ház katolizálása, II. Rákóczi György felesége, Báthory Zsófia magatartása folytán. Az 1681 -es soproni országgyűlésen a protestánsok hihetetlen sok templomuk elvesztését sorolták fel. Itt szerepel a Zemplén vármegyei Kisgéres is.8 Igaz, ez az országgyűlés a vallásüldözés legnagyobb sérelmeit próbálta orvosolni, de kimondta, hogy azok a templomok, amelyek római katolikus szertartással még nem szenteltettek fel, visszaadandók. Ezzel az országgyűlés szentesitette a templomfoglalásokat, a kisgéresi egyház esetében pedig tilalmassá vált a templom használata. Az üldözött reformátusok rendíthetetlenül ragaszkodtak hitükhöz, rákényszerültek arra is, hogy istentiszteletre magánházaknál, udvarokon, különböző helyeken gyűljenek össze. Minden bizonnyal hihetjük, hogy a kisgéresi egyház kettészakadása erre az időszakra esik. A megosztottság hosszú időn keresztül tart. Az egyháztagok fele Szentesbe, másik fele pedig Nagygéresbe járt istentiszteletekre. Erről részletes tudósítást kapunk az 1782. évi conscriptióból: „...a Nemes Vármegye olly forma rendelést tett, hogy ez a helység járjon NagyGéresbe; de magok az emberek, úgy látván alkalmatosabbak, ketté szakadtának, fele, a ki Szentesnek áll véggel Szentes fele, pedig a ki N. Géresi végen lakik, oda járt isteni tiszteletre. A Stólát ugyan tsak az Helmeczi Plébános szedte, de nem mindjárt, mivel a nép keményen viselte magát. A melly végen lakott az ember, az felvétette halottját s vitte Szentesbe temetni, a más vég Géresbe, s úgy takarították el, minden Concessa nélkül, s

6 U. a. mint az 5., 398.

7 A Református Kollégium Levéltára, Sárospatak, Kgg I. 3.

8 Zsilinszky Mihály. A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalása. III. kötet. 502-504.

245