Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
közös gazdaság az új szőlőfajtákat, növénykultúrákat is. A furmint, hárslevelű, rizling a közösben is, a magánszőlőkben is meghatározó fajták ma már.” ,A háztáji földet itt nem engedték meg. Más volt a hagyomány is, mint Magyarországon: itt ez nem ment. A szövetkezet ebben is csak relatíve volt önálló. A vezetőség döntötte el, hogy adnak-e háztájit. Ennek is más volt a hagyománya őrösben, más Nagygéresben, más nálunk. Itt minden embernek van a hegy körül egy kis földje. Ezt a szövetkezet nem használta: köves volt, géppel nem lehetett művelni, meg nem is volt összefüggő terület. Ezt mindenki maga művelte. Ha a tagság úgy határozott, akkor adtunk kukoricaföldet: ezen tartották ki a sertést, aprólékot. Egyszerűbb volt, hogy a tagok részesedést kaptak a terményekből is, a teljesítmény arányában. Keresett, mondjuk, valaki 30 000 koronát, kapott hozzá 21 q terményt. (Vagy családra, vagy családtagokra lebontva adták a részt.) Volt benne búza, árpa, kukorica - mindenből, a terméstől függően.” ,A falu jövedelmének jelentős része a JRD-ből származott. Emellett az elmúlt évtizedekben főleg a zöldségből, uborkából kerestek pénzt. Perbenyikben volt egy zöldségfelvásárló, amelyik egy-egy szezonban 1000 q, 10 vagon zöldséget vett meg ebből a faluból. Uborkát, karalábét, káposztát, mindenféle zöldséget termeltek a géresiek, ebből lehetett pénzelni. A szövetkezet ebben is igyekezett segíteni: istállótrágyát adott a tagságnak, segített a szántásban, még a szállításban is segítettek. Ez megszűnt az elmúlt években. Most a szőlő felvásárlásával tértünk vissza ehhez kicsit: öt éve itt még 3 korona 40 fillér volt egy kiló szőlő ára. Most 11-13 korona. Reneszánsza van a szőlőnek Géresen. Csinálják is a gazdák, mert tudják, hogy ára lesz.” 314 tagja van a szövetkezetnek, de a dolgozói létszám csak 140-150, nagyobb munkák idején 170-180. De mindenki kérte a felvételét, mert ha neki nincs, akkor az apjának itt van a földje. Kap érte bérletet, kap érte terményt. „Itt mindenki kötődik egy kicsit a röghöz. Mindenkibe bele van oltva az, amit az ükapja, nagyapja, apja csinált. Amíg fiatal, amíg nem az ő vállán van a család eltartása, másként gondolkodik. De mikor már tényleg neki kell megteremteni a családi költségvetés alapját, akkor már megpróbál vállalkozni, gazdálkodni a földön, a szőlőben. Volt, aki elment rendőrnek: jobban keresett, kényelmesebben, mégis visszajött. Itt nincs gyár, de ennek a népnek itt élni kell valamiből. Csak ebből tud élni. Közben az a darab szőlő, amiből nagyapám sok munkával fél hektó bort préselt, most 50 q szőlőt terem. Ezért mindig is fog kötődni a földhöz, hogy talpon maradjon.” Nem kevésbé ellentmondásos s a térség alternatívát nélkülöző helyzetéből fakadó az 1989 utáni változások folyamata sem. A tőke- és piachiánnyal, a munkahelyek hiányával és a helyben maradó lakosság öregedésével is magyarázható, hogy igen kevesen kérték vissza a földjüket a közös gazdaságból. A szövetkezet bérleti díjat fizet és terményrészt ad azoknak, akik a közös gazdaságban hagyták a földjüket. Mindez igen kevés, de mégis biztos jövedelem a környék megélhetési lehetőségeihez képest. A térség és Kisgéres gazdasága, a közös gazdálkodásban kialakult új létforma és kultúra ma egészében válaszúton van. Reméljük, hogy az utak előre vezetnek! 201
