Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
eladása játszott fontos szerepet: a bodrogközi nagyállattartás sok szállal kötődött az Ung-vidék kiterjedt legeltető állattartásához. A két világháború között a közvetítő kereskedők, főleg zsidók már erőteljesen beépültek a géresiek árucseréjébe: a gyümölcs- és borkereskedelmet éppen úgy átvették, mint a jószágok felhajtását és értékesítését. Szerepet kaptak a burgonya kereskedelmében is, bár fogataikkal a gazdák azt jórészt kézben tartották. Az értékesítés, a piacra-vásárra termelés ellenére a parasztüzemek döntő többsége rászorult a napszámosmunka vállalására is. Ennek elsődleges oka, mint azt már jeleztük, a földek elaprózódása volt, ezáltal munkaerő-felesleg keletkezett, amit a magángazdálkodás időszakában még nem szívtak fel a gazdaság más ágazatai. A leggyakoribb munka a szőlőbeli vermelés, rigolírozás, metszés, kapálás volt: voltak családok, ahol - a kis föld mellett - a gazda is rendre napszámosmunkára járt. A géresiek művelték a helmed hegy szőlőjét, de a magyar időben eljártak Szegibe is szőlőmunkára. Jártak napszámba az erdőre is, nyárban pedig kepés aratónak álltak. A családok döntő többsége csak így, több „lábon állva” tudta fenntartani önmagát. Nem volt ritka, hogy a gazda már a gép alól eladta a kicsépelt terményét, mert adóssága volt. Leszámítva egy nagyon szűk réteget, a gazdasági-társadalmi struktúra kevés esélyt adott a modernizációra, gazdasági felemelkedésre. A kis termőterületen csak igényes műveléssel lehetett növelni a termelést, a kétnyomásos határhasználat továbbélése azonban szigorúan kimért egyensúlyt igényelt a földművelés és az állattartás között. Enyhítette a dolgot az, hogy a növendék és hízóállatok számára - a Latorca kései vízrendezése miatt - külső legelőterületek voltak bérelhetők, így a jelentős gazdasági hasznot hozó állatkereskedelem számára csak az esztendő egyik részében kellett gondoskodni a jószágok istállózó tartásáról. A közös gazdálkodás kialakítása, nem utolsósorban annak erőszakos végrehajtása miatt, a fentiek ellenére komoly erőpróbát jelentett. Maga a paraszti mentalitás, a mindössze évszázados paraszti tulajdonosi tudat ellenkezett a kollektivizálással. Az érintett generáció számára ez örök sérelem, mégis úgy látják, hogy Kisgéres kiépülésének, felemelkedésének időszaka éppen az 1960—80-as évekre esik. Jól mérhető ez a környező települések értékítéletén is: a korábban megszólt Gères és a „bohónak”, ám nagyon dolgosnak tartott kisgéresiek most példaként jelennek meg az elmúlt évtized nehezen áttekinthető gazdasági-társadalmi változásában. A közös gazdálkodás időszakában megnőtt a kertek és a szőlőterület jelentősége. Az épség végében levő kerteket egyre inkább veteményesként kezdték hasznosítani, a szőlők között és soraik végében pedig ugyancsak zöldségféléket, uborkát, paprikát, paradicsomot, káposztát ültettek. Ennek részben Helmecen volt piaca, de különösen nagy keletje volt - állami felvásárlás révén - Perbenyikben, ahonnan vasúton szállították tovább a megvásárolt gyümölcsöt, zöldséget. Az újonnan alakult, egészében kis területen művelt kertkultúra jelentős pénzhez juttatta a géresieket. Az elmúlt évek átalakulása során ez a lehetőség azonban megszűnt. A közös gazdálkodás időszakában erőteljes társadalmi mobilizáció indult meg A nők jelentős része is munkát vállalt, a férfiak közül számosán elhagyták a mezőgazdaságot, s helmed üzemekben, illetve vasúton - például az ágcsemyői átrakónál-vállalt munkát. A fiatalság nagy része a városba ment tanulni, a mezőgazda-195
