Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
A dohány termesztéséről az úrbéri bevallás is megemlékezik: „Ezen helységbeliek dohányt szoktak ültetni, melynek termését Újhelyben vásárokra szokták hordani eladni. De itt, háznál is megkeresik a vevők... jövedelmébül 7-8 s 10, s legfeljebb 12 forint jövedelmecskét bészerezhet egynémely gazda.” Mindez hasonlóan működött a 18. században a Bodrogköz többi, homokterülettel (is) rendelkező településén. Királyhelmec dohánytermesztéséről Bél Mátyás is megemlékezett, Molnár András leírása (1799) pedig általánosan fogalmazza meg a vidékről, hogy a dohánytermesztést „erősen gyakorolják".20 Századunkban, s valószínűleg így lehetett ez korábban is, a sok munkát igénylő, speciális eljárásokat követelő dohánnyal csak 2-3 géresi család foglalkozott. A munkaigényes növénykultúra jól jövedelmezett, mégsem volt általánosan elfogadott részese a termelés struktúrájának. Az otthoni simítás, a sokfelé való osztályozás nehezen illeszkedett a paraszti üzemek szerkezetébe. Szívesebben foglalkoztak vele a környék birtokainak zsidó bérlői, akik a két háború közötti években gyakran Magyarországról hozattak dohányos kertészeket, akik a dohányültetvényeket kezelték. A paraszti üzemekben azonban annak ellenére nem terjedt el a dohánytermesztés, hogy igen jelentős hasznot adott, s az állam, illetve az Agrár Párt támogatta a növénykultúra elterjesztését, s volt esztendő, amikor dohánymagot is ingyen adott a gazdáknak. 3. A kenderről A parasztgazdaságok jelentős mennyiségű vásznak igényeltek, de szükséges volt a szövés-fonásra a hagyományos viselethez is. Már az urbárium szövege jelzi (1774), hogy a kenderből és /énből nem kilencedet adnak a lakosok, hanem fonnak az uraságnak, akinek azonban megtiltják, hogy összetört kendert adjon ki a jobbágyoknak szövésre. A 18-19. század fordulóján az úrbéri fonást a géresiek évente 1 zsák szolgáltatására cserélték fel, 1842-ben pedig a kenderkilencedet évi 30 és 3/4 zsákkal váltja meg a falu. Ugyanakkor a Ritka nevű részen 15 3/8 hold kenderföldet jelöltek ki a lakosoknak. A kiméréskor (1843) kérik a géresiek, hogy inkább a Komlókertben levő dűlőből, melyben rét helyetti szántóföldek foglaltattak, mérjék ki a kenderföldet, s ragasszák ahhoz hozzá a lelkész és az oskolamester kenderföldjét is, mert a „mezei gazdálkodásuk czélszerübb arányítása” így hasznosabbnak látszik.21 Századunkban már nem voltak meg a közös területen használt kenderföldek, mindenki csak a maga földjében, a parcellák végében vetett kendert. Az 1940-es évekre kiszáradt a falu melletti vízfolyás is, ahol korábban kendert áztattak, s mikor lehetett, Karcsa falu határába, illetve őrösbe hordták el a kendert megáztatni. Igen gyakran nem volt elegendő a helyben megtermelt szösz az asszonyok szövő-fonó munkájához. Cserélték azt gyümölcsért, de az asszonyok eljártak részibe kendert vágni: főleg Dobrony felé mentek, de felkeresték a szomszéd falvakat is, s háton hozták haza a munkáért kapott szöszt. 20 Püspöki Nagy Péter 1977. 909.; Udvari István 1992. 80. 21 Z. L. S. újhelyi Királyi Törvényszék úrbéri és tagositási iratai, VII.2/C.23. doboz 179
