Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
kodás időszakában. Szerepe az emberi táplálkozásban századunkra lényegében elhanyagolhatóvá vált. Törése és fosztása egyaránt társasmunka volt. A dinnye a Bodrogköz homokos domboldalain már a 18. században is népszerű volt,19 valódi jelentőségét a vízrendezés után, a két világháború közötti időszakban nyerte el. Kisgéres azok közé a települések közé tartozott ebben az időszakban, ahol saját szükségletükön felül, eladásra is művelték ezt az újvilági eredetű kultúrnövényt. Nem volt azonban általánosan része a paraszti üzemek gazdálkodásának, pontosabban a családok többsége csak magának termelt kis mennyiségben. Néhány család azonban dinnyést tartott, s értékesítésre termelt. A kétféle eljárás üzemszervezetileg és technikában is elkülönült. A dinnyének általában nem volt állandó helye a határhasználat kötött rendjében. Homokosabb hátak déli fekvésű oldalain, valamint szőlők végében vetették. A sárgadinnyét (Cucumis meló) csak saját szükségletre nevelték, a görögdinnye (Colocynthis lanatus) nagyobb helyet kapott. A vetés helyét évente váltogatták. A tavaszi kapásokkal került a földbe. Kisebb területen szórva is elvetették, később kiegyelve a kikelt sarjakat, gyakrabban azonban sarokkal vagy kapával készítették el a magágyat. A nagyobb területen dinnyészkedő gazdák - összesen 3—4 család - századunkban már palántát neveltek, a jobb gazdáknál magyarországi, hevesi dinnyések melegágyat készítettek, többnyire azonban a gazdák maguk vágták ki a gyepkockákat, s a konyhában vagy a szobai ágyak alatt hajtatták ki a palántákat. A dinnyefajtákat a géresiek kevéssé ismerik: nagy magvú nyári dinnye és a kaszadinnye kerül említésre a gyűjtések során. Igazából a termés élvezeti értéke volt döntő, a fajtatisztaság nem volt lényeges szempont. Néhány nagyobb gazda Nagygéresbe, az állomásra fuvarozta be a dinnyéjét, ahol a felvásárlók átvették azt, de gyakran ki is jöttek érte a kereskedők. Voltak, akik Helmecre, Szentesbe szekéren is elhordták árulni. A többség számára azonban a dinnye a nyári táplálkozás fontos része volt a mezőgazdasági munkák idején. A magángazdálkodás időszakában a tököt jobbára csak a jószágnak termesztették. A burgonya vagy a kukorica között, esetleg a sorok végén, szélén kapott helyet. Sarokkal vagy kapával vetették, de előfordult szórva vetése is, amit a kikelés után ritkítottak. Előfordult a tök a kertekben is, hogy ne kelljen messze menni érte, illetve messziről szállítani. Disznótököt és bécsi tököt vetettek, az utóbbit fogyasztották sütve és főzve is. Vízben főzték meg a lehámozott szeleteket, a pépszerű ételt cukorral édesen vagy borssal, sóval, fűszeresen fogyasztották. A közös gazdálkodás időszakában, a zöldségfélék háztájiból való felvásárlása révén terjedt el a spárgatök, étkezési tök: maguk is fogyasztották, de jobbára eladásra termett. A géresiek kevés őaőfajtát termesztettek. Leginkább a vajbabot és a cifrát (tarkabab) vetették a krumpli és a tengeri közé. Minden négy tő vetemény közé tettek egy tő babot. A kinyűtt tövekből cséppel verték ki a szemet: egy kisparaszti gazdaságban 2-3 mázsa bab is megtermett egy esztendőben. A Futurában el is adtak a termésből, később, főleg a háború után, a Futura naszkát (táp) adott a babért cserébe. Nagy jelentősége volt a babnak a géresiek táplálkozásában is. 19 Ember András 1799-ben azt írja, hogy „erősen termesztik" a Bodrogközben. Vö. Udvari István 1992. 80., 84. 178
