Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai

nincs: a vízimalmok távolsága miatt a szárazmalomba kellett járniuk. Otthon ke­retes kézimalmokat használtak az aprításra: néhány darab volt csak a faluban, a szomszédok, ismerősök egymáshoz jártak darálni. A jószágnak való darálás azon­ban csak az öntöttvas darálókkal terjedt el, majd az elektromos meghajtású apó­tokkal lett általános. 2. A kapásnövényekről A bodrogközi homokterületek, hátak hasznosításának rendkívül eredményes formája valósult meg a 17-18. századtól az újvilági kapásnövények elterjedésével. A korábban egyeduralkodó gabonához képest az új növények jelentősebb hasz­not hoztak, igaz, művelésük csak a rendszeres trágyázással oldható meg ered­ményesen Kiemelt szerep jutott a burgonya termesztésének, ami a táj jelentős kiviteli cikke is volt. Kisgéresben a burgonya termesztése két ciklusban történt. A homokos része­ken József-nap táján a korai krumplit, leginkább a rózsa fajtát vetették el. Általá­ban elöcsíráztatták: ládákban vitték be a konyhába vagy fütött szobába, s az ágy alá tették az előzetesen lecsírázott vetőburgonyát. A nagyobbakat vetéskor ketté­vágták, úgy vetették el, de volt, aki eleve négybe vágta a burgonyát: a kihajtott negyedekből is kifejlődött a termés. (A hagyomány szerint ínséges időben még a vastagon lehámozott, csírás héj is a földbe került.) Nem sokkal a burgonya után, annak sorközeibe elvetették a kukoricát is: mikor a korai krumplit-június elején, közepén - felszedték, a kukorica is fejlődésnek indulhatott. A korai krumpli - a korai cseresznye mellett az első pénA hozta a géresi parasztgazdaságoknak, már június első felében. A második világháború előtt Sá­­toraljaújhelybe, még korábban Munkácsra, Ungvárra fuvarozták el, de eljöttek értre a kassai kupecek is. A háború után már jobban Nagygéresbe szállították a vasút­hoz, ahonnan a felvásárlók vagonban vitték tovább a géresi korai krumplit. Egy-egy parasztgazdaság általában 2-3 vékás területen vetett burgonyát. En­nek egy része azonban kései ültetésű, főleg gülbaba és ella fajta volt. A javát saját fogyasztásra hagyták, a gyengébb minőségű részét a jószág kapta meg. A korai fajtát a termelők és jószágaik nem fogyasztották: csak vetőmagnak hagytak belő­le, amit lehetett, mind eladták. Volt esztendő, hogy 20-30 szekér burgonya is megtermett a jelzett területen, a kései fajta tárolása olykor gondot jelentett. Ver­met a géresiek nem használtak, a burgonyát a borpincékben tartották.18 A pa­rasztüzemek egy részében nagy szerepet kapott a takarmányburgonya termesz­tése is: egy közelebbről meg nem határozható, ún. brigel fajtájú sárga krumplit termesztettek. Ezt a jószággal etették fel: a sertéstartás mellett igen sokat hasz­nosítottak belőle az ökör hizlalására is. A 18. század derekán már a kukorica is helyet kapott a nyomásokban, s termesztése - más vetett takarmányokkal együtt - az állattartás istállózóvá válá­sa felé hatott. A régi fajták közül a géresiek a lófogúra emlékeznek, azon kívül csak tengerit említenek, annak fajtáit nemigen ismerték a hagyományos gazdál­18 A bodrogközi burgonyatermesztéshez: Kántor Mihály 1960. 453—458. 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom