Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
Az első világháborút követően már csak a kötélnek való gabonát vágták savóval, s csak nagyon halvány emléke él annak, hogy korábban az asszonyok sarlózták le a megtermett gabonát.12 Mivel nem termett korai árpa, az aratás a búza betakarításával indult. Egykocsos kaszákkal arattak, a kaszára csapót kötöttek. A búzát rávágták az álló szálak tövére, az asszonyok arról szedték fel a markot. A bekötéshez rossz harisnyát húztak a karjukra, hogy a toklász a bőrüket ne sértse fel. A búzát magába a szárába kötötték, az árpához gyé/rényből vagy köfősásból készült kötelet használtak. Az idősebb férfiak még a háború után is subafát használtak a kéve bekötéséhez, aminek egyik vége rovátkolt volt.13 Amikor egy-egy darab földet learattak, összerakták a kévéket keresztbe. Alul egy kéve vissza volt hajtva - ennek bujtató a neve -, a derékba 4x4 kéve került, végül a felső kéve, a pap zárta le a keresztet.14 A kereszt tövéhez odahúzták a szétszóródott kalászokat és szalmát (kaparék). Az árpát reggel korán, harmaton lehetett csak vágni, mert szárazon letört a kalásza, és a csapó is kiverte a szemet belőle. Az árpát is rávágták az álló szálakra. Az asszonyok felszedték a markot, de másnapig úgy hagyták marokba szedve, mert az árpa kalásza éjjel, a harmaton kinyúlott', be lehetett kötni. Az árpát - és a zabot - először hatosba rakták, hogy a kalásza nyomódjon kicsit, utána rakták át a 18 kévéből álló keresztbe. Van adatunk kilences összerakására is, amiből az árpát egy-két nap után ugyancsak keresztbe rakták át. Az aratás kapcsán érintenünk kell a munkaerő vándorlásának kérdését, ami a Kárpát-medence eltérő adottságú tájai között évszázadokon át adatolható.15 A falun belül is voltak kepés aratók, akik a jobb gazdák termését a 8. vagy 9. keresztért aratták le. Elmentek a szegényebb géresiek bandában kepét aratni a Fejszés-tanyára is. Nagyobb számban jöttek azonban idegen ajkú vándor aratók a faluba. Ezek ruszinok voltak, akik Ungvár környékéről érkeztek, de voltak északzempléniek is, sőt, főleg az 1940-es évek végén a Tátra alól is felbukkantak szlovák vándor aratók. Adatközlőink Sztakcsin (Takcsány), Utcás (Ulics), Gercsely (Hrőel), Puhó (Púchov) és Mezőlaborc (Medzilaborce) településeket nevezik meg az idegen ajkú aratók származási helyeként. Nem nagy számban kaptak munkát, mert volt elegendő munkaerő a falun belül is. Legidősebb adatközlőnk arra is emlékezett, hogy gyerekkorában cséphadaróval verte ki a szemet a csűrben a terményből a tót vándormunkás.16 A géresiek a vándor aratókhoz kapcsolják a toldott, illetve a hasított ágú favillák készítését és behozatalát, illetve a tarlón használt, hasított vagy természetes ágból készült nyelű gereblyék készítését is. Minden 11. vagy 12. keresztért arattak a két háború közötti években, s kaptak élelmet 12 A bodrogközi sarlós aratáshoz: Kántor Mihály 1926. 83-86. 13 A lépcsőzetes, rovátkolt végű subafákat a kutatás szláv eredetűnek tartja. Az átvétel - az idegen aratók jelenléte ellenére - recens adatokkal nem igazolható. Vö. Selmeczi Kovács Attila 1979. 76-77., 82-84. 14 A gabona összerakásához és számolásához: Balassa Iván 1956. 401-442.; Magyar Néprajzi Atlasz 44-50. térképlapok. A Bodrogköz falvaihoz: Viga Gyula 1996. 72-80. '5 Összegzőén: Balassa Iván 1985. ,6 Radi Albert, szül. 1898. 1991-es gyűjtés. 175
