Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Balassa M. Iván: Kisgéres települése és építkezése
A közös udvarokon egymás után sorakozó szoba-konyha, esetleg - eredetileg - szoba-konyha-kamra házak csak a két világháború között kaptak udvari homlokzatuk elé tornácot. „Valamikor még az építkezés úgy ment, hogy nem ment olyan szélesen". A tetökinyúlást nem volt szükséges alátámasztani, inkább csak az utca felőli ház első sarkára raktak egyetlen falazott, vakolt oszlopot. A tornác nem volt széles: „Volt az a méter vagy méter húsz centi széles, a tornác". De ezek sem voltak hosszú életűek, ugyanis „... mostan behúzták ilyen falakkal, na, verandának, úgy mongyák aztat, és azt is felhasználják na valamire. Azért nincs tornác”. A változás ez esetben az 1950-es évek elején kezdődött. A tornácon, de általában a tető alján nem volt ereszcsatorna. „Nekünk osztán vöt ott, nekünk a házajja, ilyen széles, mint ez itt na..., az ki vöt vezetve ott az az cserep, oszt a cserépnek itt ahol van a tornác, úgy tessék elgondolni, hogy ilyen lapossan vöt nekünk a kű nekünk az szépen felrakva, hogy a víz ne fojjon be. És akkor az udvarrul az ki volt árkolva, és az meg kifojt oda ki, oszt ki volt nekünk engedve az úthoz, oszt az lement ide a Csapauba, a Csapóból ment el a Keresztúrra." Az épületet ugyanazzal az agyaggal tapasztották be, mint amelyet a kövek közé raktak. Ezt a munkát nem a kőművesek, hanem csak a handlógenek végezték. A lakóépület harmadik helyisége is lehetett a kamora, de a közös udvarokon gyakrabban a lakások után következtek, önálló épületben. Egyes udvaron lévő ház harmadik helyisége: „És volt egy szép kamora, nagy kamora, amibe el tuttunk helyezkedni, egyszóval, nyolcvan mázsa terményünk is volt. Vót benne két hatalmas szuszok, ilyen fa, fábul összeácsolva, széppen összenutolva, és abba hortuk be, már akik gépeltünk, ugye, már az én időmbe is.” A más rendeltetésű gazdasági funkciójú helyiségekkel egybeépített kamrára már a XIX. század első felében tudunk példát a parokiális telken. Korábban már idézett feljegyzés szerint: „Egy kis kamara 3 öles hoszsza ezen fedel alatt az Istálló 5 öl 4 sukk hoszszas szelessege kívül 3 öl. NB. Ezekkel ólakkal ellenben van egy másfél öl szelessségü épület, mely sertés ólat hidlalas és kis kamarát foglal magába, de vizenyössege miatta helynek nehezen használható mindenkor”.92 93 94 Később azt is megjegyzik, hogy az épületek kőből vannak, s az előbbibe, miután 1827-ben újrafedték, „az élés tartó szuszékok bele rakattak”. Egyébként ezt a felújítást is megünnepelték: „Kamara tétjének felallitoknak áldomás - 33Xr.”95 A lakóház harmadik helyiségében lévő kamrák az 1950-es években szűntek meg: „Nohát, én idegyüttem negyvenhétbe, ötvenbe már olyan gyengén állott a lakásunk, hogy én építkeztem. Átrenováltuk azt a lakást... No de itt volt nekünk, ez egy hátsó ház, ez volt egy kamora akkor még. Ötször öt, öt métertűi még hosszabb volt, nagy kamara. Mer ügyi a terménynek kelletett, mert hiába, megvolt a gazdálkodásuk nekik. Hát csak már, mikor én idekerültem, mán a lányok már 92 Prot. Kurátori számadások. 272. 93 Prot. Kurátori számadások. 335-337. 94 Prot. Az egyház javainak összeftása. 235. 95 Prot. Kurátori számadások, 1827, 284. 145
