Horony Ákos - Orosz Örs - Szalay Zoltán: A hely nevei, a nyelv helyei. A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012 - Jelek a térben 4. (Somorja, 2012)
Vizuális kétnyelvűség napjaink Szlovákiájában
Ekel/Okoličná na Ostrove, 2012 Az ekeli vasútállomás a felújítás és a kétnyelvű feliratok elhelyezése előtt és után Železničná stanica v Okoličnej na Ostrove pred obnovou, pred a po umiestnení dvojjazyčných nápisov The railway station in Ekel/Okoličná before and after renovation and placement of bilingual signs La gare ferroviaire d’Ekel avant et après la rénovation et l’installation des inscriptions bilingues ban a magyar helységnévtáblák tömeges hiányát tapasztalhatjuk. Az első átfogónak tekinthető felmérés alkalmával a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái 2012 januárjában Dél-Szlovákiában 43 olyan települést (összesen 97 esetet) dokumentáltak, ahol töivénysértő módon a szlovák községnév alól hiányzott annak magyar megfelelője. Logikusan adódik a kérdés, ha engedélyezett és a gyakorlatban érvényesített a kisebbségi helységnevek használata a település elejét és végét jelző táblákon, megjelennek-e ugyanezen magyar/ruszin és német helynevek az egyéb közlekedési feliratokon az ország kisebbségek által lakott területein? Sajnos a válasz egyszerű, mert az állami szervek által kihelyezett, kisebbségi helységnevet tartalmazó közúti táblát az egész ország területén egyet sem találunk. Épp ez volt az indíték, ami miatt elsőként hallatta komolyabban a hangját az az anonim civil mozgalom, amely Dél-Szlovákia kétnyelvűsítését tűzte ki zászlajára. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia névtelen-arctalan aktivistái 2011 októberében a Dunaszerdahely melletti országút mentén önerőből elhelyeztek egy közlekedési táblát, mely szlovák és magyar nyelven, egyforma betűmérettel, a szabványoknak megfelelően tüntette fel az adott települések nevét. Az akció heves visszhangot váltott ki, ám a hatóságok két napon belül eltávolították a táblát az út mellől. Az aktivisták hamarosan újra akcióba lendültek, s ezúttal épp a kétnyelvű helységnévtáblákat szemelték ki maguknak: az ország egész területét bejárva figyelmeztető táblákat helyeztek el azokon a helyeken, ahol a törvényi előírás dacára hiányzott a kisebbségi nyelvű helységnévtábla. A hatóságok erre megígérték: intézkednek, hogy a táblák mindenhol pótolva legyenek, ám intézkedéseik nem hozták meg a kívánt eredményt, mert a táblák egy vov na tabuliach, ktoré označujú začiatok a koniec obce, objavujú sa tieto maďarské/rusínske/nemecké geografické názvy aj na inom dopravnom značení na územiach obývaných menšinami? Žiaľ, odpoved je jednoduchá: na celom území krajiny nenájdeme ani jednu štátnymi orgánmi umiestnenú dopravnú tabuľu, na ktorej by bol uvedený geografický názov v menšinovom jazyku. Práve to bol dôvod, prečo sa hlasnejšie ozvalo anonymné občianske hnutie, ktorého cieľom je zdvojjazyčnenie južného Slovenska. Anonymní aktivisti hnutia Za dvojjazyčné Južné Slovensko v októbri 2011 svojpomocne umiestnili na štátnej ceste pri Dunajskej Strede dopravnú tabuľu, na ktorej boli názvy obcí uvedené v slovenskom a madarskom jazyku. Názvy mali rovnakú veľkosť písma a boli uvedené v duchu predpisov. Akcia mala velký ohlas, no úrady sa postarali o to, aby tabuľa umiestnená popri ceste do dvoch dní zmizla. Aktivisti sa čoskoro opäť pustili do práce, tentoraz sa zamerali na dvojjazyčné tabule so zemepisnými názvami: prešli celú krajinu a na miestach, kde napriek zákonu neboli umiestnené tabule s menšinovým názvom obce, umiestnili upozorňujúce tabule. Úrady vo svojej reakcii prisľúbili, že sa postarajú o to, aby tabule boli všade doplnené, no ich opatrenia nepriniesli želaný výsledok, kedže tabule chýbajú aj po roku (január 2013). Medzičasom hnutie Za dvojjazyčné južné Slovensko prostredníctvom krátkych videí a intenzívnou internetovou a mediálnou kampaňou upriamilo pozornosť verejnosti na túto problematiku. Vynikajúcim nástrojom aktivistov bojujúcich za dvojjazyčnosť sa stali in temetővé sociálne siete, hnutie podporovalo čoraz viac ľudí. Paralelne sa objavilo viacero podobných, najmä regionálnych iniciatív. Tieto vyzývali k dvojjazyčnosti rôznymi prostriedkami, ktoré však ani v jednom prípade neboli agresívne. Ich častým „pracovným nástrojom“ boli nálepky, upozorňujúce na absenciu
