Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
3. A település életére ható külső tényezők (1920 után)
1949 utolsó hónapjaiban a második, amelynek idejére már nem szerveztek transzportokat, a hazatérők menetrendszerinti járatokkal utaztak. Vadkerty Katalin levéltári kutatásokra épülő munkájában Baracára vonatkozó adatokat is közöl. 5. táblázat. A baracai deportáltak száma és ingatlan vagyona Hektár Személyek számaLakások száma Földművesek 1 kát. holdig 2 8 Nincs adat Földművesek 1 kát. hold felett 5 26 5 Más foglalkozásúak 4 17 2 A föld* kát. holdban 56 Összesen 11 51 9 Forrás: Vadkerty 2001, 500 Megjegyzés: * Az a terület, amely a birtoknagyság szerint csoportosított földművesek között megoszlott. A deportálással és az ezzel összekötött belső, nemzetiségi alapú telepítéssel szinte egy időben a nemzetállam eszméjének eléréséért még egy eszközt alkalmazott a csehszlovák kormány, a szlovák politikai vezetés kivitelezésében. A nemzetállam létjogosultságát azzal magyarázták, hogy a fasizmustól Európát a szláv népek mentették meg (nagyvonalúan elhallgatva a fasiszta Szlovákia létezését), ezért nem csupán a győztesek, hanem az igazságosak jogán is módjukban áll a „bűnős” nemzetek és nemzetrészek fölött rendelkezni. A kassai kormányprogram Vili. fejezete alapján a németektől és a magyaroktól megvonták a csehszlovák állampolgárságot, kivételt (elvileg) csupán azok képeztek, akik bizonyíthatóan fegyverrel harcoltak a fasizmus ellen. Az állampolgársággal együtt az érintettek „természetesen" vagyonukat is elvesztették. Az már csak „ráadás” volt, hogy a kormányprogram XV. fejezete alapján bezárták a magyar (és a német) iskolákat. A reszlovakizáció gondolata a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. február 4-i manifesztumában fogalmazódott meg először. Ez a manifesztum három csoportba sorolta a csehszlovákiai magyarokat: a „demokratikusan gondolkodókkal álltak szemben a „hungarista elemek”, de mellettük létezett egy harmadik csoport is, az „elmagyarosodott szlovákok”-é, akiknek meg kell adni a lehetőséget a visszatérésre (Vadkerty 2001, 313). A reszlovakizáció tehát a nemzetállami érdek győzelmének egyik magyartalanító eszköze. Amellett, hogy feladatául a magyartalanítást szánták, mintegy mellékesen az első Csehszlovák Köztársaság „helytelen, liberális nemzetiségi politikájának következményeik is hivatott volt helyrehozni. „A szlovákok elítélik az 1920-1930-as évek kulturális és iskolapolitikáját, elsősorban azért, mert engedélyezte a magyar tanítási nyelvű iskolák működését, s az anyanyelvi oktatás révén »segítette a magyar nemzettudat fennmaradását«, továbbá éltette a dél-szlovákiai magyar etnikai egységet” (Vadkerty 2001, 322). A reszlovakizációt belpolitikai intézkedésként kezelték, alapját a 33/1945 számú elnöki dekrétum képezte, de semmi olyan részletet nem publikálhattak, ami külföldön rossz visszhangot válthatott volna ki (Vadker-78
