Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
melyikkel nem célszerű (pl. nem elég tartós) díszíteni. Díszíteni az ünnep előtti napon szoktak. Reggel mindenki leszedte és elvitte a templomba az erre az alkalomra szánt virágait, ott közösen készítettek belőlük csokrokat, majd vázába rakták, és a takarítás végeztével a helyükre tették őket. A virágokat mindig az idősebb asszonyok válogatták össze, ők döntötték el, hogy hova melyik csokor kerül. Csak egyik fázisában és az eredménnyel elért ünnepi falukép egységében tekinthető társas munkának az úrnapi sátrak elkészítése. A munka előkészítő fázisa, a zöld lomb összegyűjtése az erdőn, majd szekereken a faluba szállítása a férfiak társas munkája volt. A munka többi része azonban négy meghatározott család között oszlott meg. Azok az asszonyok készítették az úrnapi sátrakat, akiknek a háza előtti útszakasz azok hagyományos helye volt. Bizonyára nem véletlen, hogy ezek a legjobb gazdák házai voltak. Egy-egy asszony - azután, hogy a férfiak közösen összerakták két, ív alakú hajlított fából a vázat - egyedül készítette el, majd díszítette ki a sátrat. Tehát a munkának ez a szakasza csak annyiban tekinthető társasnak, hogy - mint a lakodalmi sütés - egy cél felé tartott, az egész faluközösség terét tette ünnepivé. A külső organizációs erők hatására társas formát öltő munkák közé - beszélgetőtársaim elbeszélése alapján - csak a legelőtisztítást lehet sorolni. A külső organizációs erő a falu vezetése, de maga a munka mindenki érdeke volt. A vezetés indítványozta a munkát, s jelölte ki annak időpontját. Az 1980-as években ilyen közmunkajelleget öltött a temetőkaszálás és a szénagyűjtés is. Korábban a községi önkormányzat egy-egy családnak adta oda kaszálásra a temető füvét, de miután a szövetkezet állami gazdasággá alakult, és nem lehetett tehenet tartani, nem akadt jelentkező, akinek a szénára szüksége lett volna. A kaszálásba valamennyi férfi részt vett, ha valaki többször is kivonta magát ebből a munkából, azt megszólták. Ugyanilyen társas formában forgatták, majd takarták (gyűjtötték) az asszonyok a szénát. A fenti társasmunkák valamennyi formája mellérendeltségi viszonyon alapult, vagy ha nem is, annak tekintették a viszonyt a munkában résztvevők. Az alárendeltségi viszonyon alapuló munkák legjellegzetesebb típusát Baracán az aratáshoz köthetjük. Mivel viszonylag sok volt a nagy földön gazdálkodó család, sokan fogadtak aratókat; leggyakrabban aratópárt, ritkábban a pár valamelyik „felét". Az aratók kivétel nélkül részért dolgoztak, „a tavaszig kilencedébe, a búzát [őszit - G. A. megj.j tizedébe aratták”. Az aratók termését már a kévékből összerakott keresztek formájában megjelölték, s ha nem is hordták külön, a géplésnél a gazdáé után, attól elkülönítve került sorra. Az aratók a géplésnél is ott voltak, leginkább a gazdasszony személyét helyettesítették, aki ilyenkor főzött. (A hordásnál viszont nem kellett ott lenniük). Ha az aratópár nem egy családból való volt, akkor a részt úgy osztották el egymás között, hogy a félkezes kicsit több mint 1/3 részét, de még nem a felét kapta. 26 26 A „tavaszbúza" rövidített változata a helyi nyelvhasználatban. 54
