Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)

4. A település mai etnikai képének kialakulása

a cigányok abból a fából, amit az ő erdejükből vágtak ki. Ismét más az öreg ci­gányok viszonyulása, akik manapság is egész ősszel járnak az erdőre gallyat gyűjteni téli tüzelőnek, és elítélik az erdőt szinte irtó fiatalokat. A cigányokkal naponta találkozó boltos és kocsmáros negatív véleménye ró­luk egyrészt szintén ahhoz köthető, hogy nagy falubeli arányuk miatt nem érzik ' biztonságban magukat. Másrészt konkrét negatív tapasztalataik vannak velük kapcsolatban. „ Én egy éve vagyok itt, de hidd el, ez alatt az idő alatt is sokat változtak. Az­óta is szaporodnak, érzik, hogy ők az urak, ez nagy lovat ad alájuk. Ha nem adok nekik hitelt, akkor nincs forgalmam, de ha adok, nem adják meg. Hiába írom ki a tartozást az ajtóra, bennük nincs szégyenérzet. Én az állam helyébe négy rész­re osztanám a segélyt, úgy adnám nekik hetente, mert így a végén már kenyér­re sincs. ” „ Három éve jöttem ide, de nem tudtam, hogy hova jövök. Rögtön egy hónap után lekiabáltak, mert nem adtam hitelt. Kezet is emeltek rám. Itt úgy szoktat­ták a népet, hogy hitelt adnak, én meg nem adok. Alapvető baj, amikor valaki elkezd nekik hitelt adni. A cigány olyan, hogy ha egyszer kap, akkor rá is kap a kereskedőre. Pedig muszáj lesz nekik megváltozni, mert így üldözni fogják őket. Nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. Szemtelenek, mert meg tudnának él­ni, de bennük van, hogy örülnek, ha a fehér embert be tudják csapni egy koro­nával. A legfiatalabb generáció a legrosszabb. Örülnek, ha nincs munka. Baracán is úgy viselkednek, hogy ők az urak, de én nem félek tőlük. Szigorúan kell bánni velük. Nem értenek másképp. Nincs mese. A csendőröknek is így ké­ne. De a törvény most még nem ilyen. Szétszedték az óvodát, de nincs ügy be­lőle. Teljesen le fog szegényedni a falu. Megvannak, de nem újítanak, nem tar­tanak karban semmit. Szigorú polgármester kéne. " A parasztok véleménye, a cigányokról alkotott képe tehát elsősorban attól függ, hogy a cigányok mely korosztályáról van szó. Az idősebbekről egységesen az a vélemény alakult ki, hogy „rendesek, helyesek”. Beszélgetéseinkből kide­rült, hogy ez nem véletlen, az az oka, hogy a ma hatvan-hetven éves cigányok fia­talabb korukban igyekeztek életmódjukkal a paraszti normákat, a falusi társada­lom elvárásait követni. Ez tükröződik saját vélekedésükben is a mai faluról, te­- Vágjátok, vágjátok...?- Nem a tiedet vágjuk.- Hát akkor kié ez az erdő?- A miénk. Itt már minden a miénk. Nem szóltam rá semmit, mert mit mondhatsz már erre, csak mondtam:- Jól van, ti tudjátok. Erre M., akié a fűrész volt, mondta a többinek, hogy menjenek ki belőle, mert ő nem akar baj­ba kerülni, ha feljelentem, elveszik a fűrészét is. Odébb mentek, a K. G-éba, de hiába. Mindegy, hogy kiével kezdik, úgyis kiirtják az egészet. Na, de rátettem a célt, a tavaszon kivágom az egész erdőt, akármi lesz. Mégis, a cigány kivágja a szálfát, én meg szedjem utána a gallyat...?" 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom