Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)

4. A település mai etnikai képének kialakulása

Ezek az ünnepek az 1950-es évekig éltek Baracán ilyen formában, azóta minden vallási ünnep kizárólagos helye a templom. (Lásd a Melléklet 7. képét, a templom ünnepi, nagyszombati díszítéssel.)

A magánélet tereinek használatához hasonlóan a baracai cigányok térhasználata a nyilvános terek esetében is a parasztok aktív téralakításával szembeállítható passzív elfogadással jellemezhető.

A paraszti munka terei a cigányok mentális térképein egyáltalán nem szerepelnek. Míg a parasztok - természetesen - dűlőnevek szerint, pontosan ismerik a falu határát (ennek nagy részét még a mai gyerekeknek is átadták/átadják), a „cigányok” csak a belterülettől elkülönülő falurészként tartják ezeket nyilván. Nem használják, nem is használták soha ezeket a tereket, csak létezésükről tudnak, míg a ma élő parasztok most is pontosan ismerik, ugyanis birtokolnak ezekben a határrészekben.

A falu központi terének használatában a két etnikum között olyan ellentét van, amely konfliktusgeneráló is lehetne. A legszembetűnőbb különbség abban rejlik, hogy a cigányok sokkal többet tartózkodnak a nyilvános térben. (Egyébként is, a falu egész belterületén, de erre a központi tér a legalkalmasabb.) A templom előtti kiszélesedő utcarészen esténként tízen-tizenöten gyűlnek össze beszélgetni, énekelni tizenéves fiatalok. Ellentétben az egykori paraszti közösséggel ezt a teret nem „tartogatják” ünnepi alkalmakra, hétköznapokon használják, tehát - a paraszti közösség szemszögéből nézve - profán időben profán célra. Az effajta tevékenységnek - mint a fiatalok esti szórakozása, beszélgetése - a paraszti közösség esetében más típusú térben, leginkább a fonóházban volt a helye. Míg a paraszti közösség a legutóbbi időben is - a falu elnéptelenedése előtti utolsó időben - alakította, változó igényének megfelelően formálta ezt a teret (pl. új iskolát, kultúrházat építettek, felújíttatták a templomot), a cigányok elfogadják, nem alakítják, csak használják azt.

Mindkét típusú tér használatában megragadható tehát az egy-egy etnikumhoz köthető sajátosság. A parasztok térhasználatához egészen a közelmúltig mind a téralakítás, mind a jelenlét szempontjából aktivitás rendelhető hozzá. Napjainkra e két jellemző úgy változott meg, hogy a jelentős mértékű paraszti népességcsökkenés passzivitássá alakította az egykori jelenlétbeli aktivitást, viszont a tér alakításában korábban is mutatkozó aktivitás állandó a település paraszti származású népe részéről, azaz ma is jellemző, függetlenül a népességszám csökkenésétől. A cigányok múltbeli térhasználata - a falu belterületét illetően - mind a téralakítás, mind a jelenlét szempontjából passzivitással jellemezhető. Állandónak mutatkozik, mert napjainkban is észlelhető részükről az alakításbeli passzivitás. Más a helyzet a jelenlétükkel, ugyanis igen magas arányuk a település összlakosságán belül, valamint a települési szegregáció felbomlása azt eredményezte, hogy jelenlétük a falusi térben igen intenzív. A paraszti közösség ma élő tagjainak e terekhez való viszonyulásában háttértapasztalatként ma is ott vannak az egyházi ünnepek, sőt a térelemek fel is elevenítik azokat. Erre hívja fel a figyelmet Bíró A. Zoltán is (Bíró 1991, 28).

110