Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

IV. A megye etnikai arculatának alakulása és az etnikai határ változása Trianontól a párizsi béketárgyalásokig (1920 - 1947)

tak (Kocsis 1995, 32), és a Magyarországnál maradt megyerészt is 1923-ig önálló közigazgatási egységként próbálták meg életre kelteni (Gyalay 1989, 483), az 1920-as esztendő mégis Gömör megye megszűnését eredményezte, mert a teljes megyét egykor összekötő gazdasági szálak, cserekapcsolatok az átjárhatatlan határokkal megszakadtak, és a magyarországi „Gömör megye” is életképtelenül, határ menti, perifériális helyzetben, városi központ nélkül „függött” az ország peremén. A helyzet tarthatatlanságának felismerése eredményezte, hogy az itthon maradt gömöri területeket 1923-ban Borsod megyével, Borsod, Gömör-Kishont közigazgatásilag „egyelőre" egyesített (k.e.e.) megye néven egyesítették (Gyalay 1989, 483).136

A megye felbomlási folyamatát északon a már említett, szintén 1923-as csehszlovákiai közigazgatási átalakítás zárta le, melynek keretében Gömör és Kis-Hont megyét kettészelték, és területét két ún. nagyzsupa (Garam menti és Tátraaljai) között osztották fel, bár még megmaradt a megye területét lefedő csonka járási beosztás. A zsuparendszer közigazgatásilag életképtelennek bizonyult, mivel az új határok nem igazodtak a hosszú évszázadokon keresztül bizonyítottan életképes igazgatási, gazdasági egységek, a megyék területéhez. De a célját elérte a zsuparendszer. A történelmi, magyarlakta, déli vármegyék felbontásával és ezek északi, szlováklakta területekkel való kibővítésével felbontották az etnikai arányokat. A történeti Gömör és Kis-Hontban több évszázadon át fennálló kb. 50-50%-os szlovák-magyar nemzetiségi arányt nem tükrözték az első zsupaválasztások (1923). Az etnikai alapon szerveződött pártok magyar szövetsége a Gömör nyugati részét lefedő Tátraaljai nagyzsupában a 35- ből csupán 6 helyet, a Gömör keleti részét fedő Garam menti nagyzsupában pedig 7 helyet szerzett meg a képviselőtestületben (Popély 1995, 166-172). Még ugyanebben az évtizedben (1921-1930), 1928-ban megszűnik a zsuparendszer, de az új tartományi rendszerben megmaradt a megye járási felosztása (Rimaszombati, Feledi, Tornaijai, Nagyrőcei, Rozsnyói).

Az elmúlt évtizedekben nagyszámú - az itt vizsgált térséget is elemző - publikáció jelent meg a határ menti zónák népesedési, gazdasági problémáiról, mivel felismerték, hogy ezek a területek komoly kihívást jelentenek a területi fejlesztés számára (Barta-Beluszky-Berényi 1975, 299-391; Beluszky 1979, 339-370; Beluszky-Sikos 1982, 467-483). A Gömör és Kis-Hont megyét

1920-ban kettévágó államhatár azt eredményezte, hogy a határ mentén fekvő települések mindkét országban perifériális, hátrányos helyzetbe süllyedtek. Az új államhatár szétroncsolta a közlekedési hálózatot, gazdasági kapcsolatokat, közigazgatási egységeket (Viga 1990).137 A határmegvonás tehát elsősorban a

136 Azonban Zabartés Tajtit Nógrád megyéhez kapcsolják. Lásd feljebb.

137 A kötet gazdag szakirodalommal és sok gömöri példával mutatja be, hogy milyen élénk gazdasági kapcsok fogták egybe Trianon előtt Észak-Magyarországot a magterületekkel.

87