Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

I. Bevezetés

minősrtők szubjektív ítéletét. Noha a vizsgálataimban alkalmazott metódus az előbb vázolt (esszencialista) módszerkörhöz tartozik, ám az alapjában statisztikai felmérési mód (zárt kérdőív) helyett a kérdéseket nyílttá tettem, azaz a nemzetiségi hovatartozás „száraz” felvétele mellett ezeket az adatokat (a jelen etnikai viszonyait, térszerkezeteit) árnyaló egyéni élettörténeteket, vélekedéseket is beépítettem. Hangsúlyozottan az volt tehát a cél, hogy a megyei hivatalos statisztikai adatokon nyugvó étnikai folyamatokat mikrovizsgálatokkal árnyaljam, azaz sajátos néprajzi módszerekkel a száraz statisztikai (és földrajzi) adatok „mögé” pillantsak, és választ kapjak arra a kérdésre, hogy milyen kulturális (nyelvi, vallási, tehát adatokkal megragadható, „mérhető") viszonyokat takarnak a községekben felvett nemzetiségi adatok. A megkérdezett milyen fordulópontokhoz, eseményhez vagy folyamathoz köti a vele egy közösségben élő és így általa jól ismert személyek élettörténetében az etnikai identitást és annak esetleges változását. A cél a hivatalos statisztikai adatok összevetése volt a településeken tapasztaltakkal, illetve a gömöri szlovák-magyar etnikai határ finomítása az ellenőrzött és korrigált adatok alapján. Ez nem jelenti azt, hogy tudatos torzításokat kellene feltételezni a hivatalos népszámlálások nemzetiségi számaiban. Valójában azt vizsgáltam, hogy a vegyes etnikumú községekben a nem igazán mérhető kulturális, nyelvi viszonyok pontos statisztikai számokká való redukálása milyen torzulásokat eredményezhet.

A cigányság felmérésére új besorolási módszert próbáltam alkalmazni: a szakirodalomban általánosan használt és általam fenntartásokkal fogadott fenti cigányminősítési eljárást megfordítottam, és azokat soroltam (legalábbis próbáltam) a cigány etnikum (nemzeti kisebbség) kategóriába, akiket olyan cigányok, akik magukat romának vallják (!) - különböző' ismérvek (életmód, antropológiai jelleg, családi leszármazás) alapján - cigánynak tartanak. Természetesen ez a minősítési-besorolási rendszer sem tökéletes, hiszen nem kerüli ki a minősítő szubjektivitását és azt, hogy olyan személyek is bekerülnek ebbe a népcsoportba, akik magukat nem vallják cigánynak, ám úgy gondoltam, hogy ezzel az újszerű megközelítéssel sikerül kiküszöbölni a „kívülálló” etnikumok előítéleteit, esetleges „lealacsonyító” megítélését, hiszen ha valaki a saját népcsoportjához tartozónak vél mást, azzal egyben sorsközösséget és az élet sok területén azonos értékrendet is vállal.

De az előre, „íróasztal mellett” megfogalmazott cigány minősítési módszer a terepen használhatatlan volt!

Egyrészt azért, mert a községekben „láthatatlanná”, azaz felkutathatatlanná váltak, akik magukat a népszámlálásban cigánynak vallották. Másrészt ha sikerült is ilyen személyekre lelni, azok nem ismerték annyira a falut, hogy etnikai szempontból minősíthessenek mindenkit, harmadrészt pedig statisztikai szempontból értelmezhetetlen, számadatokban nem kifejezhető válaszokat adtak. E falvakban13 ugyanis nincsenek olyan egyértelmű ismérvek (jelen esetben pl. a

13 Más településen a cigányság önminősítéséről: Szabó 1993, 18-28.

14