Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
I. Bevezetés
mazhatóságát, korlátáit általában maguk a kifejlesztők és egyben felhasználók jelzik (Hoóz 1989, 100-113). Ez a kérdő módszer már az első cigányösszeírás (1893) óta lényegében változatlan: azokat sorolják a cigány etnikum (nemzeti kisebbség) közé, akiket a nem cigány környezet különböző ismérvek (életmód, életvitel, antropológiai jelleg) és az együttélés tapasztalatai alapján cigánynak fart (Kemény 1974, 63; 1976). Éppen gömöri kutatásaimmal párhuzamosan írt egy elemzést e kérdezési módszer használhatóságáról kritikai éllel Ladányi János és Szelényi Iván (hogy mennyire elfogadható, pontos és etikus ez a metódus a cigány népesség számának megállapítására). Ezen írás „többfordulós”, a személyeskedéstől sem mentes élénk vitát váltott ki.9 A két markáns irányzat egyike szerint a „ki a cigány?" kérdés tudományos igénnyel megválaszolhatatlan (Ladányi-Szelényi). Csak azt tudjuk megállapítani, hogy egy adott időpontban valamilyen szempontrendszer alapján ki tartja magát cigánynak. Szuhay fenti meghatározásához hasonlóan a szerzők statisztikai szempontból árnyalt felmérési ívekre támaszkodva is csupán egymást többékevésbé átfedő számadatokat („mentális térképeket” [lásd Ladányi-Szelényi 1997, 3]) tartanak lehetségesnek megadni, amelyeken belül értelmezhető a cigányság létszáma.10 Szelényi Iván saját korábbi kutatását is kritikus szemmel értékelve arra a következtetésre jut, hogy a különböző statisztikai felmérések, becslések eredményeinek eltérése nem elsősorban módszertani bizonytalanságból, hanem magának az etnikai minősítésnek a téves alapelvéből fakad. Hiszen a mintavételi eljárás során „a cigánynak és nem cigánynak tekintett népesség nem alkot egyértelműen definiálható és egymást kölcsönösen kizáró csoportokat" (Ladányi-Szelényi, 1997, 5). És bár az önminősítés a legmegbízhatatlanabb felmérési módszer, úgy vélik, hogy mégis ez a legetikusabb. Ezzel a felfogással szemben foglalt állást Havas Gábor, Kemény István és Kertesi Gábor. Pontos kutatási célok kitűzése után és körültekintő mintavétel alapján (ez a legnehezebb része a vizsgálatoknak) az etnikai minősítés külső információforrásokra (a helyi közösséget jól ismerő személyekre) támaszkodva 9 A Kritika 1997. decemberi számában jelent meg Ladányi János és Szelényi Iván tanulmánya „Ki a cigány" címmel, melyre a Kritika 1998. márciusi számában Havas Gábor, Kemény István és Kertesi Gábor „A relatív cigány a klasszifikációs küzdőtéren” című cikkben reagált. Erre a cikkre Ladányi János és Szelényi Iván ugyanabban a Kritika-számban „Az etnikai besorolás objektivitásáról” címmel válaszolt. Kertesi Gábor a Replika 1998. márciusi számában „Az empirikus cigánykutatások lehetőségéről” címmel újabb tanulmányt tett közzé, melyre Ladányi János és Szelényi Iván az 1998. júniusi Replikában „Még egyszer az etnikai besorolás »objektivitásáról«” című írásában viszontválaszolt. - A cigányság statisztikai felmérésének különböző módszereiről, eredményeiről, a vizsgálatok időpontjairól, kereteiről lásd az itt felsorolt írásokat. Összefoglalva: Keményfi 1999a, 137-155. 10 ....arról, hogy egy etnikai csoport »objektive« milyen létszámú, az empirikus társadalomkutatás módszereivel lényegileg semmit sem lehet mondani." Ladányi-Szelényi 1997, 3. 12
