Sopoliga, Miroslav: Ukjrajinci na Slovensku. Etnokultúrne tradície z aspektu osídlenia, ľudovej architektúry a bývania - Interethnica 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
Ukránok Szlovákiában Etnokulturális hagyományok a településtörténet, népi építészet és lakáskultúra szemszögéből (Összefoglalás)
A vizsgált terület a mostoha természeti körülményekből adódóan a múltban a gazdaságilag elmaradottabb, szegényebb vidékekhez tartozott. Egészen a 20. század végéig a mezőgazdaság, pásztorkodás, valamint az állattenyésztés jelentette az itt élő emberek számára a fő megélhetési lehetőséget. Természetesen ezekhez a tevékenységekhez alkalmazkodtak a települések, udvarok, lakóházak, gazdasági és más épületek formái is. Egészében tekintve a falusi gazdálkodás természeti és extenzív jellegét egészen a 20. század végéig megőrizte. Elsősorban a saját mindennapi életszükséglet megteremtésére korlátozódott. A lakosság zöme kezdettől fogva a legszegényebb réteghez tartozott, s nem birtokolt 2-4 hektárnál nagyobb kiterjedésű termőföldet. A fenti tények alapján megállapíthatjuk, hogy a lakóépületek (formájuk, nagyságuk, tagolódásuk, fekvésük a településen belül stb.) a vizsgált történeti időszakban, azaz a vidék betelepülésétől a 20. század közepéig, csak minimális fejlődést mutatnak, s a közelmúltban is nem csupán Szlovákia, hanem magában a Kárpátokban is a legegyszerűbbeknek számítottak. A vizsgált terület településeink jelenlegi képét több, egymással kölcsönösen összefüggő tényező alakította ki hosszú idők során. A szóban forgó vidéket főleg az utcás településszerkezet jellemzi, amely elsősorban a keleti szláv régió sajátja. Az általunk kutatott terület keleti és középső részében a 19. század végén és a 20. század elején az egysoros, azaz az ún. hosszú udvar volt a leggyakoribb, ami azt jelenti, hogy a gazdasági helyiségek a lakóházzal együtt egy tető alatt épültek, az épület tengelyének hosszában. A többépületes (kétoldalas, háromoldalas és négyoldalas) udvarok a régió nyugati részében, azaz a Szepességben fordulnak elő. Ez utóbbi típus kialakulását a jobb minőségű építési anyag megszerzésének kedvezőbb feltételei határozták meg. A legfejlettebbnek a négyoldalas udvari formák számítanak, amelyekkel Ostruna ruszin-ukrán településen, valamint néhány szlovák és lengyel hegyi helységben (Malá Franková, Jezersko, Ždiar, Czarna Woda, Szlachtová, Jaworky) találkozhatunk. Figyelemre méltó, hogy a lengyel nép ezt az építkezési megoldást orosznak, azaz ruszin-ukránnak tartotta. A gazdasági udvar komglomerátumának része volt a lakóház is. A gazdaságban a ház mindig elsődleges szerepet töltött be, s egyben ez számított a népi építészet fő meghatározójának is. A vizsgált területre elsősorban a faépítkezés volt a jellemző. Csak nagyon ritka esetben fordulnak elő a 19. században épített, és kőből vagy agyagból (vályogból) készült házak. Ezek a tulajdonosai a tehetősebb földművesek, vagy pedig az ún. amerikások, azaz az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt majd visszatért személyek voltak. A többi szláv népekhez hasonlóan a szlovákiai ukránok is különböző építményeket emeltek fából, boronafalas szerkezettel. Az oszlopos konstrukció alkalmazását a faanyagból történő építkezésnél az egész területen csak mint segédmódszert alkalmazták. Nagyon elterjedt segédtechnikának számított a 168
