Bodnár Mónika: Etnikai és felekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében a 20. században - Interethnica 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

3. Települések szerinti áttekintés

vallási megoszlása 1994-ben: 61 görög katolikus, 58 római katolikus és 3 református. Mint látjuk, a görög katolikus többség lassan megszűnik. Ez azzal magyarázható, hogy a környéken egyetlen görög katolikus magyar falu sem található (azoktól ugyanis államhatár választja el, ami a házasodási negatív irányban befolyásolja). Ezért az utóbbi évtizedekben kötött házasságok szinte kivétel nélkül vegyesek, ami maga után vonja a falu görög katolikus jellegének megszűnését. A mai határokon belül a környék egyetlen görög katolikus települése Hacsava, onnan viszont - minden bizonnyal a nyelvi korlátok miatt - nem szokás házasodni, erre századunkban nem volt példa, előtte is csak nagyon elvétve.

Horvátiban görög katolikus templom található, mely 1761-65 között épült Ternei Mihály parókus idején. Az eklézsia krónikájából tudjuk, hogy a mostani kőtemplom előtt patics és sövényből összetákolt szegény kis templomocska már volt a faluban, amely szintén görög katolikus volt14.

Horváti az egyik legrégibb iskolával bíró települése a vidéknek, egyes adatok szerint a horváti görög katolikus egyház mellett már a 14. században plebánusi iskola létezett (Borovszky-Sziklay 1896, 396).

Ami a hitközség, illetve a lakosság nyelvhasználatát illeti, erre vonatkozólag az első adatot az 1773. évi összeírás szolgáltatja, mely szerint Horváti görög katolikus parókiával rendelkezik, iskolamestere is van, s nyelvezete a Ruth. Slav (Lexicon Locorum 1920. 271). Időben ezt követi az 1806-ból származó egyházmegyei összeírás, mely a görög katolikus közösség prédikációs nyelvét ruszinnak mondja (Udvari 1990, 87). Az 1830-as évek elején is tisztán orosz, vagyis Slavo-Ruthenica nyelvhasználat volt jellemző, legalábbis az egyházban. A lakosság azonban kétnyelvű volt, erre egyrészt egy 1833-as híradás utal, mely szerint a horváthiak magyarul, oroszéi egyenlően értenek, másrészt az, hogy Szamovolszky András - aki 1833-37 között volt parókus a faluban - volt az első, ki a horváti egyház szószékéről az Isten igéjét magyar nyelven is hirdetni megkezdte. Ha ő magyar nyelven is szolgálta a híveket, ez arra utal, hogy hívei bírták ezt a nyelvet. A nyelvhasználatra vonatkozó következő adat 1877-ből való, amikor még egy országos napilap is foglalkozott az üggyel. Az ügy előzménye, hogy egy országos statisztikai felmérés készült, mely az iskolaköteles gyermekek anyanyelve iránt érdeklődött. Tirpák János, a falu parókusa ösmervén a történelemből Horváthinak s lakóinak eredetét is meg miután az itteni nép nyelve nem a Kassa vidéki tót nyelv, hanem a csereháti - ruthén - a gyermekek anyanyelvét „orosz“nak jelölte ..." Ez a cselekedet az 1876-77-es orosz-török háború idején Magyarországon „muszka pánszlávizmusnak“ minősült (Vő. Bodnár 1992a, 372). Hosszas huzavona után Tirpákot utasították, hogy a félreértések előkerülése végett ezután a „ruthén“ megjelölést használja ilyen esetekben (A ruszinok népneveiről lásd Udvari 1990, 11-12; 1992, 15-17). Ebben az időben az iskolai oktatás már magyar nyelven folyt. A templomban a liturgia és a

14 Cronica Eclesiae Horvátyensis. írta Mocsár Endre görög katolikus lelkész 1882- ben. Kézirat Horváti egyházi irattárában. Vö. Bodnár 1992a, 372.

40