Bodnár Mónika: Etnikai és felekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében a 20. században - Interethnica 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
3. Települések szerinti áttekintés
Debrődön (VSOS 1: 305). Talán ennek emlékét őrizték meg nyelvükben a debrődiek, akik még napjainkban is ö-ző nyelvjárásban beszélnek, ami pedig erre a vidékre nem jellemző. 1773-ban magyar faluként említik, katolikus parókiával és iskolamesterrel (Lexicon Locorum 1920, 5). Fényes Elek szerint 659 lakója mind katolikus vallású (Fényes 1851, I: 248). 1938-ban 621 lakosa közül 597 volt római katolikus, 14 görög katolikus, 4 református és 6 izraelita (Csíkvári 1939, 173). Katolikus jellegét máig megőrizte, az 1991. évi népszámlálás adatai szerint a 405 fős lakosságból 384-en római katolikusok, 9-en reformátusok, 1 evangélikus, 2 nem hívő, 9 fő esetében a vallási hovatartozás nem megállapítható. A környező települések lakosságának megítélése szerint is a debrődiek mélyen hívő emberek. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy Szent László kultusza olyan elevenen él a helyi néphagyományban, mint máshol kevés helyen (Fehérváry 1993; Szabó 1993). Debrőd nemcsak vallási, hanem etnikai szempontból is egységesnek mondható. A történeti források egységesen magyar faluként említik (Borovszky-Sziklay 1896, 311; Fényes 1851, I: 248; Lexicon Locorum 1920, 5), bár 1938-ban a 607 magyar mellett 3 német, 6 szlovák, 3 rutén és 4 egyéb nemzetiségű lakos is élt a településen. Ekkor már Debrődhöz tartozott Hetény is, az adatok összesítve értendők (Csíkvári 1939, 173). Ugyanez érvényes az 1991. évi népszámlálás adataira is, mely szerint a 357 magyar mellett él 42 szlovák, 3 cseh és 3 ukrán. Szlovákok főleg Fletényben élnek. Az ottani lakosság körében gyakori a fluktuáció. Benn a faluban csupán vegyes házasság révén él néhány cseh, szlovák, ruszin és egy cigány. A csehet kivéve mindnyájukra a magyar nyelvhasználat jellemző, a gyerekek az otthon szlovákul beszélő (cseh-magyar vegyes házasság) családban is tudnak magyarul. Debrőd egy szűk völgyben fekszik Szepsi és Jászó között. Hosszú időn keresztül el volt zárva a külvilágtól, csak gyalogúton vagy szekérúton lehetett megközelíteni. A faluból kivezető egyetlen kiépített útvonalat - amely a szepsi-jászói főúttal, Heténnyel, valamint a vasúttal köti össze a falut - csak 1938-ban kezdték el építeni (Görcsös 1978, 45). Földrajzi elzártsága ellenére - vagy talán éppen ennek köszönhetően - mégis sok kapcsolata volt a külvilággal. A megművelhető földterület szűkössége miatt a lakosság kénytelen volt egyéb megélhetési forrás után nézni. Sokuknak jelentett kiegészítő kereseti forrást a mészégetés, fuvarozás és abroncskészítés (Görcsös 1978, 119-136; Korponay 1871, 375-377). Mások építőmesterekként, mint kőtörők, kőművesek vagy ácsok dolgoztak (Görcsös 1978, 44-45). A századforduló tájékán sokan kivándoroltak a tengerentúlra. Az ilyesfajta lakosságcsökkenés mellett kényszerű „elvándorlásokra“ is sor került. Hat fiatalembert hurcoltak el oroszországi kényszermunkára. Egy zsidó család élt a faluban - őket deportálták, nem jöttek vissza, csak a lányuk. A második világháború után három családot telepítettek át Magyarországra, Vértesboglárra. Helyükre két magyarországi szlovák család érkezett Bükkszentkeresztről, akik aztán néhány év múlva elköltöztek Debrődről. Csehországi kényszermunkára kb. 20-25 főt vittek, de közülük - kivéve azokat, akik meghaltak - senki nem maradt kinn, idővel mindenki hazajött. 29
