Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Dokumentumok
illetően a csehszlovák külügyminiszter. A szorgos és nyugtalan munka indítóokait nem nehéz kitalálni. Az állam megalkotása és azok az imperialista törekvések, melyek a megszületésénél irányadók voltak, az állam természetellenességét teremtették meg. Ezek az alaphibák annyira közismertek, hogy velük foglalkozni szükségtelen, csak annyit kell megállapítanom, hogy e hibák bizonyos terheltséget jelentenek, mert reá kényszerítik a kormányzást a nemzetközi kapcsolatoknak minden eszközzel való forszírozására igen sokkal nagyobb mértékben, mint az a mai államközi viszonyra vonatkozó jogszabályok mellett különben szükséges volna. Ez az egyik indítóoka a külügyminiszter nagy tevékenységének. A másik mozgatóerő a nyugati befolyás kisebbítésére való törekvés és végül a csehszlovák nemzeti politika kitűzött céljainak zavartalan végrehajtása. Ha bonckés alá vesszük ezeket a mozgató erőket, arra a megállapításra jutunk, hogy a lázas szövetség-keresést a rossz lelkiismeret, így a félelem és a hatalomvágy diktálta. Az állam megalapítása egyebeken kívül büntetőexpedíció volt azok ellen, akik a háborúban vesztesek voltak. A nagyhatalmak ezen kívül saját közép és kelet európai érdekeik szolgálatára rendelték, ezek az érdekek pedig, a nyilvánosság előtt ma még csak ritkán, egyébként azonban igen sokszor beleütköznek azokba a megnövekedett önérzettel munkált hatalmi célok és tervekbe, melyeket például a csehszlovák hivatalos politika követ. A cselekedeteket és azok értékét, különösen a politikai közéletben, aszerint is el kell bírálnunk, mik azoknak az indítóokai, mert így jutunk a mai közéletben annyira figyelnem kívül maradó erkölcsi fundamentum kereséséhez. A külügyminiszter, mikor a kardját csörteti, a szövetségesei kártyájára kontráz, amikor a demokrácia védelméről beszél, a valóságban hatalmi céljait szolgálja úgy az ország belsejében, mint kifelé. Mind nyilvánvalóbbá válik a terv: „a csehszlovák állam politikai és gazdasági hegemóniája az utódállamok fölött”. Maga a célkitűzés is bizonyos fölényes helyzetet tételez föl. Katonai hatalmat, rendet, gazdasági és politikai konszolidációt, nyugalmat az ország belsejében, mert különben nem egyéb hatalmi hóbortnál. Az állam stratégiai helyzetét a francia vezérkar bírálja el, én nem értek hozzá, a hadsereg akcióképességének megítélésére már egy alkalmunk volt. Egyebekre nézve pedig irányadóul szolgálnak a kormányzat rendszere és a kormányférfiak nyilatkozatai. Miért halljuk állandóan, hogy tekintettel a szlovenszkói és ruszinszkói viszonyokra a statáriumot fenn kell tartani? Miért kell az alkotmányosság csaknem minden feltételétől megfosztani az állam belső berendezését? Miért van szükség a cenzúrára? És miért kell ezerféle más rabláncot verni a mi kezeinkre? Azért, mert a nép akaratával ellenkező politikát, a csehszlovákizmus uralkodását kívánja a cseh és szlovák nemzet néhány rövidlátó politikusa, és mert a sokszor az emberiességből is kivetkőző belpolitika szabad folyása másként nem biztosítható. Mint egyik láncszem a másikba, úgy kapcsolódnak össze a kormány kül- és belpolitikájának irányvonalai, és valamennyi ugyanazon célt szolgálja: „a hatalom növelését a demokrácia, minden tételével ellentétes uralom érdekében”, és mind a kettőnek ugyanazok az indítóokai. Szilárd meggyőződésem, hogy az egyedül helyes és jogos külpolitika az utódállamok föderalizmusára való törekvés, anélkül, hogy abba bármiféle hatalmi kérdés kevertetnék bele. És még akkor sem lehet más célt követni, ha látszólagos áldozatokkal jár, mert Középeurópa gazdasági és politikai kialakulásának érdeke az állami szolidaritás megteremtése, ezt azonban sem a békeszerződések talaján, sem az agresszív célok területén elérni nem lehet. És ez a kialakulás a csehszlovák államnak csak úgy érdeke, mint általában az európai békének. Ha sorra vesszük a külügyminiszter munkájának eredményeit, a 66
