Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)

Névmagyarázatok

V. Oros János gazda az MNP pártvezetőségi tagja. Öllös Zsigmond apácaszakállasi gazda. Őszi Lajos gútai gazda. Palkovich Viktor (1850-1930) katolikus pap, politikus. Esztergomban született, itt végezte a teológiai tanulmányait. 1873-ban szentelték pappá, 1886-tól Gúta községben plé­bános. Évtizedeken keresztül a község és Komárom megye gazdasági és közéleté­nek szervezője. Az államfordulat után részt vett a magyar politikai élet megszervezé­sében. A magyar katolikus papok ellenállásnak egyik vezetője az új állammal szem­ben. 1922-1925 között a keresztényszocialista párt nemzetgyűlési képviselője. Az 1925-ös pártszakadás idején a Lelley-ellenes csoport egyik vezetője. A csehszlovák hatóságok megfosztották állampolgárságától, ezért 1927-ben Magyarországra költö­zött. Győrben hunyt el. Papp Antal az államfordulat előtt Kolozsvárott volt bankigazgató. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának helyettes vezetője a húszas években. Teleki Pál gyakori távollétében tulajdonképpen ő végezte a szervezet operatív irányítását, ő dolgozta ki a költségvetéseket. Papp Mihály (1883-?) gazdálkodó, politikus. Nagykaposon született, a kisgazdapárt, majd az MNP vezetőségi tagja volt. Nagykaposon a húszas években bíróvá választották. Az Egyesült Magyar Pártban 1936-ban a Végrehajtó Bizottság tagjává választották. 1939-től a magyar parlament behívott képviselője volt. Pápezsik András az Egyesült Magyar Párt Végrehajtó Bizottságának tagja 1936-ban. Pataky Tibor (1889-?) Alsóvereckén született, jogi tanulmányai elvégzése után a Statisztikai Hivatalban dolgozott, majd 1916-ban került a Miniszterelnökségre, ahol az egész két világháború közötti időszakban dolgozott. Az 1921-ben létrehozott, a határon túlra szakadt magyarok gondozását végző II. ügyosztály vezetőjeként a két világháború közötti időszakban ő képviselte a kisebbségi ügyek területén a folyto­nosságot a magyarországi politikában. Petrogalli Oszkár (1874-1925) politikus, újságíró. Besztercebányán született jogi tanulmá­nyai elvégzése után szülővárosában folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1906-ban függet­lenségi párti parlamenti képviselővé választották. Az államfordulat után a magyar ellenzéki pártok egyik fő szervezője lett. Az ő irányításával szerveződött meg 1922 elején a szövetkezett ellenzéki pártok Központi Irodája. A pártok napilapjának, a PMH-nak 1922 októberétől haláláig főszerkesztője volt. Mindigaz egységes magyar párt létrehozásáért küzdött, élesen szembehelyezkedett Lelley Jenővel, aki enyhébb politikát igyekezett folytatni a csehszlovák kormánnyal szemben. Petschauer Attila (1904-1943) olimpiai bajnok magyar kardvívó, újságíró. Az Est című lap munkatársa. Pintér Béla (1892-?) gazdálkodó, politikus. Udvardon született, harcolt az első világhábo­rúban. Kezdetektől részt vett a kisgazdapárt, majd a Magyar Nemzeti Párt megala­kításában. A párt mellett működő Fiatal Magyarok Munkacsoportjának vezetője volt a harmincas évek elején. A szervezetet betiltották, őt magát többször rövidebb bör­tönbüntetésre ítélték államellenes tevékenységért. 1939 márciusában a magyarság érdekében végzett érdemeiért a magyar parlament behívott képviselője lett. Póka-Pivny Béla a Magyar Külügyi Társaság igazgatója a húszas években. Polchy István beregszászi ügyvéd, az EPM pártvezetőségi és Végrehajtó bizottsági tagja 1936-ba. A kárpátaljai református egyházkerület főgondnoka. 200

Next

/
Oldalképek
Tartalom