Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Névmagyarázatok
Mészáros Sándor szentpéteri gazda. Mičura, Martin (1883-1946) szlovák politikusjogász. Csehszlovákia létrejötte után barsi, majd nyitrai zsupán. 1920 és 1922 között Szlovákia teljhatalmú minisztere. 1925 és 1935 között a Csehszlovák Néppárt szlovák szekciójának elnöke, a párt nemzetgyűlési képviselője. A szlovák állam idejében a legfelsőbb bíróság elnöke. 1945-ben a szovjetek letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, lágerben halt meg. Mohácsy János (1878-?) ügyvéd, politikus. Komáromban ügyvédként dolgozott a húszas évek elején. A kisgazdapárt egyik alapítója 1920-ban, majd éveken át a párt Barázda című lapját szerkesztette. A kisgazdapártból 1925-ben létrejött a Magyar Nemzeti Párt, de ebben nem viselt vezető tisztséget. 1928-ban kizárták a nemzeti pártból, mivel létrehozta az aktivista Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspártot. Az aktivista pártnak az 1929-es választásokon elszenvedett veresége után visszavonult a politikától. Mórocz György komáromi gazda, a kisgazdapárt alapító tagja 1920 februárjában. Mórocz Lajos komáromi gazda, a kisgazdapárt alapító tagja 1920 februárjában. P. Nagy Sándor komáromi gazda, a kisgazdapárt alapító tagja 1920 februárjában. Nagy Sándor a Szlovenszkói Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának tagja és az MNP pártvezetőségi tagja. A rimaszombatban megjelenő Magyar Kalász szerkesztője. Az MNP országos pártigazgatója a harmincas években. Némec, Bohumil (1873-1966) a Károly Egyetem neves botanikaprofesszora. 1920 és 1925 között szenátor. 1935-ben az agrárpárt jelölte köztársasági elnöknek, egy nappal a választás előtt azonban visszalépett, végül nagy többséggel Benešt választották meg. Neumann Tibor (1893-1952) ügyvéd, politikus. Alsókorompán született, jogi tanulmányait Pozsonyban végezte. Pozsonyban ügyvédi gyakorlatot folytatott és részt vesz a keresztényszocialista párt megszervezésében, 1923-tól egészen 1945-ig a pozsonyi képviselő-testület tagja. 1932-ben az OKP alelnökévé választották. 1936-tól a második világháború végéig az Egyesült Magyar Párt pozsonyi helyi szervezetének elnöke. 1945 májusában a párt több vezetőjével együtt a Szovjetunióba hurcolták, és itt halt meg egy munkatáborban. Nitsch Andor (1883-1976) földbirtokos, politikus. Kakaslomnicon született, a gimnáziumot Késmárkon és Iglón végezte, majd gazdasági akadémiát végzett. A Szepesség egyik gazdasági vezetője volt, foglalkozott a Magas-Tátra idegenforgalmának fejlesztésével is. Egyik alapítója volt a Szepesi Német Pártnak, 1922-től a párt elnöke. A szepességi németek között a magyar orientáció híve, pártjával csatlakozott a magyar ellenzéki pártok által létrehozott Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságához. 1923-ban megyei képviselővé választják, 1925-ben az MNP és a Szepesi Német Párt közös listáján kerül be képviselőnek a Nemzetgyűlésbe. 1929-ben és 1935-ben már az OKP, az MNP és pártja közös jelöltjeként lett nemzetgyűlési képviselő. A harmincas években harcolt a nagynémet eszme és a Henlein-párt térhódítása ellen a szepességi németek körében. A nácizmus ellen fellépett a szlovák állam idejében is, ezért 1940-ben bebörtönözték. Okánik, Ľudovít (1869-1944) szlovák katolikus pap, politikus, újságíró. A csehszlovák agrárpártban politizált, 1923 és 1929 között Pozsony polgármestere. Oncsák Gyula újságíró, a keresztényszocialista Népakarat című lap szerkesztője volt 1919- 1920-ban. 199