Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Dokumentumok
bizonyos ellenőrzést biztosítunk magunknak. Az adóreform kérdésénél pedig politikai céljaink legfontosabbját szolgálhatná a blokk, amennyiben egy határozottan a socialista elvek ellen való, főleg agrárszellemű adórendszer mellé állana, és így tovább. Előre a helyzet alakulását megmondani nem könnyű és így csupán elvi tárgyalást és döntést tartunk szükségesnek a tekintetben, vajon részt vehetünk-e ennél az alkotó munkánál, ha megfelelő recompensatiók kíséretében történhetik az? Következőképen állítanánk fel a mi felfogásunkat. Mi határozott politikai céllal indultunk útnak a reálpolitikában. Ez a cél: Szétbontani részeire a cseh nemzeti coalitiót. Ennek lehetősége adva van. Erős jobbra tolódást támogatni a törvényhozásban és minden törvényben kisebb-nagyobb ütéseket helyezni el a socialista felfogáson és ezt mindaddig folytatni, míg egyszer elérkezünk ahhoz a pillanathoz, hogy a diktátumunknak megfelelő alkotmány-revisió, vagy forradalmi absolutizmus között kell a cseheknek választaniok. Méltányoljuk a hitetlenek álláspontját, akik nem tudnak bízni abban, hogy mi kevésszámú magyarok oly politikai súlyhoz jussunk, méltóztassék azonban megengedni, mi vállalkozunk erre a munkára és mi látjuk a lehetőségeit és minden felelősséget vállalunk azért, hogy állításaink nem ábrándokra épülnek - természetes azonban, hogy jöhetnek olyan körülmények, melyek egész elgondolásunkat romba döntik, vagy követhetünk el oly taktikai hibákat, melyek számításunkat keresztülhúzzák, mégis azt tartjuk, hogy minekünk kötelességünk a rémségesen complikált és sokszor alig áttekinthető politikai helyzet minden kis lehetőségét kihasználni céljaink szolgálatára, és hogy reálpolitikai felfogásunk nem korteskedés, de tudunk hatalmat venni kézbe és cselekedni, bizonysága a legutóbbi idők munkája, mikor 300 embert, a ministereket, a ministertanácsot tudtuk mozgósítani és a kormány legnagyobb ellenállása dacára egy és más értéket megszerezni. A cseh polgári és socialista pártok közötti szakadék kimélyítése érdekében, véleményünk szerint mindent meg kell tennünk és tisztelettel kérjük jelentésünkhöz való hozzászólást speciálisan ezekre a kérdésekre vonatkozóan és kérjük Önöket arra, adjanak útmutatást a nagy elvi szempontok tekintetében, de ezzel egyidejűleg bízzanak meg, hogy a mindenkori helyzet szabad mérlegelésével döntsünk el állásfoglalásunkat és ezekhez mérjük cselekedeteinket. Áttérünk a másik kérdésre mi történjék a keresztényszocialista párt és a mi munkánk összhangba hozatala érdekében? Néhány megállapítást kell tennünk elsősorban, éspedig a) hogy a kereszténysocialista párt működése a választóközönség körében csaknem kizárólag az ellenünk való sokszor nagyon igaztalan és erkölcstelen tüzelésben merül ki. b) hogy a parlamentben most lefolyt események alatt teljesen elszigetelten állott és jelentéktelen szerepet játszott. Politikai iránya következetlen volt. Mert a tárgyalások ideje alatt jóformán kizárólag 1, legfeljebb 2 képviselője volt jelen egyszerre, mert eltekintve Gregorovits collegánk buzgó érintkezésétől a Hlinka-párttal és néhány küldöttségjárástól semmi positiv munkát nem végzett, erre kevés más lehetősége is volt. Csaknem naponkénti invitálásunk dacára soha nem látták szükségesnek az asztalunkhoz ülni vagy velünk vacsorálni - szóval mesterségesen elkülönültek. Kivéve egy esetet, amikor Szüllő Géza tiszteletreméltó és értékes külföldi munkájáról beszámolt és az e célra tartott közös clubülésen mi csaknem teljes számban, 123