Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

mint az egészségügyi kérdéseknek elbírálása mind olyan kérdés, melyben csak egyfajta vélemény lehet. A legteljesebb mértékben egyetértek a kormánynyilatkozatnak ezen fejtegetéseivel, természetesen azzal, hogy ezekben a kérdésekben teljesen egyenlő elbánásban és védelemben részesüljön a magyarság is. A helyesen megoldott szociális kérdések is hozzájárulnak az ország belső nyugalmának biztosításához. A munkanélküliség, hajléktalanság és kenyértelenség állandó nyugtalanságot idéz elő egy országban.

Tudjuk azt, hogy Szlovákia gazdasági és pénzügyi helyzete nem a legrózsásabb. Ehhez mérten akarjuk itteni életünket berendezni. Nekünk, magvaroknak éppúgy fáj az, ha látunk egy éhező szlovákot, mint egy németet vagy egy magyart. Mi is hajlandók vagyunk a magánéletben és mindenütt a legnagyobb takarékosságra, nem riadunk vissza áldozatoktól sem, tudunk lemondani is, de a szociális kérdések helyes megoldását csak úgy tudjuk elképzelni, ha ezen a téren nem érvényesül és nem érvényesülhet soha a nemzeti különbség. Legyen egyaránt gondja a kormánynak a szlovák, magyar, a német és a ruszin nemzetiséghez tartozó nélkülözők ellátása, és meg fogja látni azt, hogy ha ezt az elvet szigorúan betartja, akkor a belső atmoszféra olyan nyugvópontra fog jutni, amely megfogja könnyíteni a kormánynak minden munkáját.

Az egyenlő elbánás elvének súlyos sérelmét jelentik azok az elbocsátások, amelyek nagy számban történtek az utóbbi időben különösen Pozsonyban, ahol rendőrhatósági intézkedés következtében számos becsületesen dolgozó magyar esett el a kenyerétől és egzisztenciájától. Minden szociális elgondolásnak csődöt kell mondania, ha végeredményben a rendőrség mondja ki a döntő szót. Az elbocsátott más nemzetiségű tisztviselőket és munkásokat később nagyrészt visszahelyezték a munkahelyükre, számtalan közbenjárás és ígéret ellenére a magyarokkal ez nem történt meg, úgyhogy nyilvánvaló az elbocsátások magyarellenes tendenciája. A magyarnak éppúgy joga van itt a kenyérhez, mint az itt élő szlováknak, németnek és egyéb nemzet fiának. Ez a joga el nem vitatható semmilyen paragrafus alapján sem. Ha az államvédelem érdekeire hivatkoznak az elbocsátások során, ezt el nem fogadhatjuk, mert aki 20 évig nem volt ebből a szempontból aggodalmat keltő, miért vált most egyszerre veszélyessé? Nem tudok ezekben az intézkedésekben mást látni, mint bizonyos cseh rendszernek felburjánzását, azét a rendszerét, amely miatt annyit szenvedett a szlovákság, amikor szlovák földre a távoli Csehországból hoztak minden állásba cseh munkaerőket, s amely rendszer ellen jogosan küzdött a szlovák nemzet. Szinte érthetetlen előttem, hogy ezt a prágai receptet alkalmazzák még ma is. Ha Pozsonyban takarékossági okokból szükségesek az elbocsátások, úgy ezekbe mindenki bele fog nyugodni, ha látja, hogy ez aránylagosan történik. De ha csak a magyarokat sújtják ezek, holott a magyar adófizetők pontosan és lelkiismeretesen teljesítik kötelességüket, úgy ez az intézkedés joggal szül elkeseredést.

A kormánynyilatkozatnak gazdasági és pénzügyi részéhez egyelőre csak röviden szólok hozzá. Őrömmel állapíthatom meg, hogy a kormánynak komoly elgondolásai vannak, és alaposan foglalkozik Szlovákia gazdasági felépítésének terveivel. Feltételezem, hogy ezek a tervek reális alappal is fognak majd bírni, aminek biztosítása azonban aligha lesz könnyű feladat. Hosszú évekre szóló terveket állít maga elé a kormány, amelyek csak nagy pénzügyi megfeszítéssel lesznek megvalósíthatók. Két körülményre kell már most felhívnom a kormány figyelmét. Okvetlenül szükségesnek látom a szomszédokkal való gazdasági együttműködést. A Duna mentén a Kárpátok ölében lakó nemzetek gazdasági téren egymás nélkül meg nem élhetnek. A nemzeti és állami önállóság kiépítése semmiképpen sem járhat gazdasági elkülönüléssel, mert ennek esetleg katasztrofálisak lennének a következményei. A másik körülmény az, hogy a közmunkákból, de egyáltalában minden vállalkozásból részt kíván magának a magyarság.

49