Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)

Bevezető

forrásközlő publikációkba is bekerültek, amelyek az első Szlovák Köztársaság időszakával foglalkoznak.6 A Magyar Párt sajátos helyzetben volt a korabeli Szlovák Köztársaságban, hiszen a rend­szer jellegéből fakadóan a párt tevékenysége szűk korlátok közé volt szorítva, sőt mi több, szinte tiltották számára a direkt politikai tevékenységet. Ebben a helyzetben különösen fel­értékelődött a pártvezérnek s a magyar közösség egyetlen parlamenti képviselőjének, Esterházy Jánosnak a tevékenysége. Ezáltal a Magyar Párt története elválaszthatatlan az ő politikai, közéleti tevékenységétől, s ha a párt történetét meg akarjuk írni, akkor annak fel­tárását Esterházy tevékenységének a feltárásával kell kezdenünk, vagy legalábbis azzal kell szinkronba hoznunk. Esterházy személye az utóbbi években a magyar-szlovák történeti és közéleti viták fókuszába került.7 Ezek a viták azonban - tisztelet a ritka kivételnek - az Esterházyra vonatkozó primer történeti források teljes figyelmen kívül hagyásával folytak le, miközben sokszor még tisztes szakmai pályával rendelkező történészek is anélkül mond­tak kategorikus véleményt a magyar politikusról, hogy közben bármilyen hiteles forrásra hivatkoztak volna. Ennek a helyzetnek a tarthatatlansága volt a motiválója annak a nem­zetközi projektnek, amely a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudo­mányi Intézetének és a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetnek a közös programjaként a Visegrádi Alap támogatásával 2012-ben folyt le, s amely az Esterházy János élete és poli­tikai szerepe a levéltári és sajtóforrások tükrében címet viselte. A projekt célja az Esterházy János politikai tevékenységével kapcsolatos források összegyűjtése és digitalizálása volt, amely munkában négy ország összesen kilenc kutatója vett részt.8 A projekt során összegyűlt terjedelmes, több mint ezer tételt jelentő forrásanyag meglé­te adta az ötletet, hogy válasszuk ki abból az 1938 és 1945 közötti időszakra vonatkozó forrásokat, s más, a Magyar Pártra vonatkozó anyagokkal kiegészítve a korabeli magyar párt tevékenységét dokumentáló forráskötetben jelentessük meg azokat. így abban, hogy a jelen válogatás elkészülhetett, megkerülhetetlen szerepe van a már említett projektben résztvevő kutatóknak, különösen az 1939 és 1945 közötti korszak dokumentumainak egy jelentős részét feltáró Martin Hetényinek. Külön köszönet neki érte. A kötetbe beválogatott összesen 100 forrásdokumentum ugyan csak válogatás a Magyar Párttal kapcsolatos iratanyagból, de szándékom szerint átfogó képet nyújt mind annak helyzetéről és tevékenységéről, mind Esterházy János politikai magatartásáról. A kötet anyaga az első bécsi döntés (1938. november 2.) és a második világháború európai 6 Gondolok itt elsősorban a Michal Schvarc nevével fémjelzett sorozat eddig megjelent első két kötetére Schvarc, Michal - Holák, Martin - Schrift, David (eds.): „Tretia ríša“ a vznik Slovenského štátu. Dokumenty i. Das „Dritte Reich“ und die Entstehung des Slowakischen Staates. Dokumente I. Prešov, Vydavateľstvo Michala Vaška, 2008.; Schvarc, Michal - Schrift, David (eds.): „Tretia ríša“ a vznik Slovenského štátu. Dokumenty II. Das „Dritte Reich“ und die Entstehung des Slowakischen Staates. Dokumente II. Prešov, Vydavateľstvo Michala Vaška, 2013. Több Esterházyval kapcsolatos dokumentum található az alábbi kötetben is: Segeš, Dušan - Hertel, Maroš - Bystrický, Valerián (eds.): Slovensko a slovenská otázka v poľských a maďarských diplomatických dokumentoch v rokoch 1938-1939. Bratislava, Spoločnost Pro História, 2012. 7 Az utóbbi években az Esterházyval kapcsolatban megjelent munkák közül kiemelkedik Szarka László: A szlo­vák autonómia és az etnikai revízió alternatívája 1938 őszén. Esterházy János dilemmája a csehszlovák vál­ság hónapjaiban. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2013, 3. sz. 3-19. 8 A kutatás eredményeit összefoglaló A 20. századi kisebbségpoiitika alternatívái és zsákutcái című tudomá­nyos konferencia előadásai meghallgathatók a Fórum Kisebbségkutató Intézet honlapján: http://foruminst. sk/2013/08/25/a-20-szazadi-kisebbsegpolitika-alternativai-es-zsakutcai/ 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom