Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
re szintén jogot formálunk, nem egyedül azért, mert magyar érdekeket akarunk szolgálni ezzel, hanem azért is, mert ilyen pénzintézetnek belekapcsolása az itteni gazdasági élet vérkeringésébe általános közgazdasági szempontból is csak áldásos lehet. A mezőgazdasági termelés terén a magyar gazdának minden tekintetben egyenlő elbánást kérünk. Minden mezőgazdasági szervben és szervezetben legyen a magyaroknak megfelelő képviseletük, amit ma még sajnálattal nélkülözni vagyunk kénytelenek. Tegyék lehetővé azt is, hogy a földreform útján magyar igénylők is jussanak földhöz. A katonai célokra elvitt lovakat vagy mielőbb szolgáltassák vissza, vagy adjanak értük megfelelő kártalanítást. Nagyjában ezeket akartam leszögezni a szlovákiai magyarságnak az utóbbi hónapokban kialakult viszonyáról. Mielőtt befejezném szavaimat, reá kell térnem Pozsonynak, az ország fővárosának minden tekintetben rendezetlen helyzetére. A bécsi döntés értelmében Pozsonyban az egyes népcsoportokat teljes egyenjogúság illeti meg. Mintha soha ilyen döntés nem történt volna meg - ezt állapíthatja meg bárki, aki körültekint a városházán, megfigyeli annak adminisztrációját és elfogulatlan nyílt szemmel szemléli a városban folyó életet. Már a külsőségek cáfolnak rá az egyenjogúságra, amelyből minden téren a háromnyelvűség következnék. Ennek sehol, így sem az utcák elnevezésében, sem a városi hivatalokban semmi nyoma sincs, csak itt-ott látható elbújtatva valamilyen magyar felirat. Arról most itt nem akarok szólni, hogy mint legutóbb tapasztaltuk, magáncégek magyar szövegű táblái vagy például az Egyesült Magyar Párt táblája is úgynevezett felelőtlen elemek rombolásának váltak áldozatává. Ha azonban adófizetésről, sorozásról vagy más kötelezettségről van szó, akkor egyszerre tudnak magyarul az illetékes hivatalok. Mindez a megboldogult csehszlovák rezsimre emlékeztet és annak szomorú hagyatékát szeretném ebben látni, amelyet mihamarább likvidáljanak. A város felett ma kormánybiztos uralkodik. Elismerem, hogy az elmúlt húsz év alatt, mikor a városházán csehszlovák politikai pártok korifeusai grasszáltak, ezek garázdálkodása a korrupció meghonosításával erkölcsi és pénzügyi téren egyaránt súlyos károkat okozott a városnak. A vasseprőre tehát okvetlenül szükség volt. A kormánybiztosi rendszer azonban szintén csődöt mondott. A városi közigazgatás nem javult, a város anyagi helyzete még kevésbé, aminek kirívó bizonysága, hogy a pótadónak olyan hihetetlen mértékű emelését tervezték, amit a városnak már amúgy is túlontúl megterhelt adófizetői képtelenek lennének elviselni. Érthetetlen előttem, hogy a csehszlovák rezsimnek torzszülöttjét, a főjegyzői hivatalt a mostani kormányzat nem meri megbolygatni, hanem még bővítette is a hatáskörét. Legkevésbé sem akarom ezzel a főjegyzői hivatal bármely funkcionáriusát érinteni, akik bizonyára maguk is érzik helyzetük fonák, visszatetsző voltát. A városházán uralkodó áldatlan állapotok semmi esetre sem válnak díszére sem a városnak, sem pedig az államnak, mert hiszen fővárosról van szó, amelyet követendő példaként kellene odaállítani minden más közület elé. Egyben feltétlenül kitűnik a városházi uralom. Fittyet hánytak a bécsi döntésnek, amelyet utóvégre mégis csak két nagyhatalom hozott meg és egyenjogúság ide, egyenjogúság oda, magyarellenes intézkedések hosszú sorozatával iparkodik azt a látszatot kelteni, mintha Pozsonyban már nem volna magyar és mintha Pozsonyhoz a magyaroknak nem volna semmi közük. Pedig vagyunk itten még vagy 30.000-en, amit egy pártatlan népszámlálás feltétlenül megállapítaná. 119
