Simon Attila (szerk.): Esterházy János és a szlovenszkói Magyar Párt. Iratok a szlovákiai magyarok történetéhez (1938-1945) - Fontes Historiae Hungarorum 6. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
előttem annál érthetetlenebb, mert hiszen az önállóságban oly fiatal Szlovákországnak nem lehet mindegy, hogy kik és milyen mértékben nyújtanak segédkezet önzetlenül a konszolidáció kiépítésében. Szlovák nemzeti szempontból tehát végzetes hiba volna, ha nem reflektálnak a mi kinyújtott baráti jobbunkra, és úrrá engednek lenni olyan hangulatot, mely ha talán nem is intenciója a kormánynak, mégis számos hivatalos hely és közeg részéről nyilatkozik meg a velünk, magyarokkal szemben eddig tanúsított magatartásban, amelyet nemegyszer az ellenséges érzületté vált bizalmatlanság és néha a gyűlöletig fokozott rosszindulat jellemez. Másként nem tudom magyarázni, hogy például ha egy magyar iparos iparengedélyt kér, akkor a rendőrségtől vagy csendőrségtől kívánnak be véleményt, és ez a vélemény legtöbbnyire az, hogy mivel az illető magyar, azért az állam érdekei szempontjából nem tekinthető kifogástalannak. Vagy hogy egyéb eseteket soroljak fel: az Egyesült Magyar Pártban kisebb-nagyobb szerepet betöltő személyek mind benne vannak a feketelistában, amiről meggyőződhettek, amikor útlevelet vagy külföldre való utazáshoz engedélyt kértek, és nehézségeik támadtak, vagy amikor elvették rádiójukat vagy megtagadták tőlük a fegyverviselési engedélyt, ellenőrzik a levelezésüket, holott büntetlen előéletű, dolgos, komoly emberekről van szó. Mindezekre esetleg azt mondhatná valaki, hogy meg lehet élni anélkül, hogy az ember külföldre utazzék, vadásszék, levelezzen, rádiót hallgasson. Igaza van az illetőnek, és én belátom, hogy lehetnek olyan rendkívüli viszonyok, amikor talán megokoltak mindezek a korlátozások, de ha ilyen rendkívüli viszonyok ténylegesen bekövetkeznek, úgy az ilyen korlátozás föltétlenül egy országban élő összes polgárokra kell, hogy vonatkozzék, és nem csak egy nemzetiség tagjaira. Ha azonban azok rendszeressé válnak és nyilvánvaló, hogy egy teljesen megokolatlan, mesterségesen táplált bizalmatlanságnak túlhajtásai, és fő okuk az, hogy az illetők, akik ellen irányulnak, magyarok, akkor vétkes mulasztásnak kell fennforognia azok részéről, akik ilyen gyakorlatnak kifejlődését nem akarják észrevenni. Egy kulturált és civilizált, fegyelmezett ember - és én nyugodtan és büszkén is állítom, hogy a magyar ilyen - rendelkezik annyi lelki erővel, hogy elkeseredése ki nem robban a sorozatos vegzatúrák következtében, de könnyen megrendülhet a bizalma a felelős kormánytényezők igazságszeretetében, komolyságában és bölcsességében, ha napról napra kell tapasztalnia, milyen nagy űr tátong egyrészt a szép szavak és elvek, másrészt a tettek és valóság között! A bizalom megrendülését én pedig az általános béke és megelégedettség érdekében szeretném elkerülni. Mert ha egy egyén, de ha egy közület is, magatartásával a belehelyezett reményt és az ebből folyó bizalmat eljátszotta, úgy az vagy csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem reparálható. Mikor ezeket itt elmondom minden támadó él nélkül, szeretném a mostani új kormányt kérni, hogy legyen nagy figyelemmel arra, hogy különösen a nemzetiségek felé tett kijelentések inkább 101%-ig teljesedjenek, mint hogy 1% hiányozzék, mert - ismétlem - általános érdek az, hogy a sok be nem tartott ígérettől bizalmatlanná vált szlovákiai közvélemény a jelenlegi kormány szavában föltétien bízhasson és arra építhessen. Nem egy helyen ma már a magyarok nyilvános helyen nem beszélhetnek magyarul, nem viselhetik a pártjelvényt, nem járathatnak magyar újságot, nem talán félelemből, hanem csak azért, mert el akarnak kerülni minden inzultust. Erre a tartózkodó magatartásra én adtam az utasítást, mert tudom, hogy provokációnak szeretnek feltüntetni minden magyar nemzeti megnyilvánulást. Mindenütt találhatók olyan újdonsült szlovák hazafiak, akik nemrég még 113
