Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
ra, hogy a honismeretet szlovák nyelven tanították, ami nagy nehézségeket okozott úgy egyes tanítóknak, mint a tanulóknak általában. Döntő fordulat csak az 1950/51-es tanévben állt be, azaz a CSKP és SZLKP IX. kongresszusa után, amikora Párt rámutatott a burzsoá nacionalizmus káros behatására az iskolaügyben. Az új iskolaügyi megbízott, Ernest Sýkora - a Párt utasításainak megfelelően - azonnal új rendeleteket adott ki, amelyek értelmében megkezdődhettek a beíratások az önálló magyar tanítási nyelvű iskolákba. Világos az itt meginduló hatalmas fejlődés, ha összehasonlítjuk az 1949/50-es év számadatait az 1950/51-es iskolaév adataival. 1949/50-ben 319 magyar tannyelvű párhuzamos osztály létesült a szlovák nemzeti, és 7 párhuzamos osztály a középiskolák mellett. Az 1950/51-es tanévben pedig 790 iskola működött 1.622 osztállyal, 56.163 tanulóval és 1.455 tanerővel. A fejlődés legmarkánsabb példáját mutatja a Nyitrai kerület, ahol a tavalyi iskolaév folyamán 2 középiskola és 89 nemzeti iskola mellett létesültek párhuzamos osztályok. Az 1950/51-es tanévben már 30 középiskola működött 52 osztállyal és 1586 tanerővel, valamint 156 nemzeti iskola 377 osztállyal, ezenkívül 18 magyar óvoda. Természetes, hogy ez a hatalmas és szinte szemmel látható fejlődés és egyúttal a kezdeti nehézségek - mert ezen a téren az elmúlt tanévet valóban kezdetnek tekinthetjük - különböző hiányosságokat vontak maguk után. A nehézségek már a beiratkozásoknál kezdődtek. Sok helyen nem publikálták kellő módon a magyar iskolába való beiratkozás lehetőségét, másutt pedig lebeszélték a szülőket a magyar iskolába való beiratkozástól, rámutatva arra, hogy Szlovákiában nem fog tudni boldogulni magyar iskolai végzettséggel. Egyes szülők maguk is idegenkedtek ettől a gondolattól, mert még mindig élt bennük a bizalmatlanság. Nem lehet pontosan meghatározni, hogy menynyire volt nemtörődömség és mennyire ellenséges munka az, hogy helyenkint - erősen magyarlakta vidéken is - nem lehetett magyar iskolát nyitni a kevés jelentkező miatt. Más helyen tanerő- és tanteremhiány akadályozta az új iskolák felállítását. A tanteremhiány még ma is bizonyos mértékben fennáll. Egy-egy nemzeti iskolában általában 2 osztály van mind az öt évfolyammal (átlagban 45 tanulóval). Az iskolaügy kérdései közül elsősorban a tanerők kérdésével kell foglalkozni. Mint már szó volt róla, az 1.455 tanerő közül 1.002 nem képzett pedagógus, tehát több mint a kétharmada, ami természetesen kihat az iskolák tanulmányi színvonalára. Gyakori eset, hogy gimnáziumi érettségivel, vagy még kevesebb végzettségű tanerők tanítanak, akiknek semmilyen pedagógiai tapasztalatuk nincsen. A többség azonban rendelkezik a feltétlenül megkövetelendő pedagógiai érzékkel és szociális szellemben neveli a tanuló ifjúságot. Több iskolában igen kiváló tanerők tanítanak, mint pld. a pozsonyi pedagógiai gimnáziumban, Királyhelmecen stb. A nagyfokú tanerőhiány megoldására a munkásosztályból szerzett kádereket hathetes tanfolyamra hívták be és ezekből pótolták némileg a hiányzó tanerőket. A tanfolyamok előtt azonban, mivel megfelelő káderezés nem volt, több esetben a tanítói pályára nem alkalmas osztályidegen elemek is bekerültek, akik rontották a munkáskáder pedagógusok hitelét. 1950 nyarán két csoportban folyt a tanítóság politikai iskolázása Pozsonyban, amelyen kb. 800 magyar nemzetiségű tanító vett részt. Ezzel párhuzamosan kéthetes szlovák és orosz nyelvtanfolyamon vett részt 190 magyar tanító és tanítónő. 376
