Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

kaszolgálatból visszatértek úgysem fogadják el az így felszabadult birtokot a volt tulajdonuk helyett, szövetkezetekbe viszont be fognak lépni. A továbbiak során közöltem, hogy olyan értelmű híresztelések jutottak el hozzám, miszerint ez az akció az MDP és a csehszlovák KP közötti előzetes megállapodás alapján indíttatott volna el, sőt Szkladán elvtárs - ittlétekor tett hivatalos látogatása során - az akció iránti érdeklődését és a kérdés informatív jellegű felvetését is úgy kommentálják, mintha ez az akció jóváhagyását jelentené. Ez utóbbival kapcsolatban - esetleges fordítói hiba következtében - keletkezhetett ilyen tévhit, mert - az előttem lefolyt beszélgetés során - ennek éppen ellenkezőjét éreztette Szkladán elvtárs már csak a kérdés egyszerű felvetésével is, majd azzal, hogy nyomatékosan annak a reményének adott kifejezést, hogy a kérdés a marxi-lenini nemzetiségi politika szellemében lesz megoldva. Nem minősíthető hozzájárulásnak az a körülmény, hogy kifejezetten nem tiltakozott Szkladán elvtárs az akció ellen. Szkladán elvtárs látogatása idején csak egy tervről volt szó, mely a reakciósok ellen irányul, de nem csak a magyar nemzetiségű reakciósok ellen. Bašťovanský elvtárs itt csak annyit jegyzett meg, hogy Široký elvtárs olyan érte­lemben nyilatkozott, hogy midőn Szkladán elvtárs figyelmét felhívta a tervezett akcióra, Szkladán elvtárs csak annyit jegyzett meg, hogy csak örülni tud, ha a reakciósok ellen intéz­kedéseket foganatosítanak és ehhez jó munkát kívánt. Búcsúzásnál Bašťovanský elvtárs ismételten azt a reményét fejezte ki, hogy néhány hét múlva elmúlik ez a pánikhangulat, megnyugszanak a kedélyek és egy év múlva csak egy rossz emlék lesz az, hogy a magyarokat a múltban magyar nemzetiségük miatt sérelmek érték. Magam azzal köszöntem el, hogy a kérdés ilyen részletes átbeszélése után is nagyon aggályosnak ítélem meg a helyzetet, s még ha minden hiba nélkül is fog az akció lezajlani - amire sajnos nagyon kevés a garancia -, még ez esetben sem áll arányban az okozott kár az elérhető haszonnal. Az egész beszélgetés alatt benyomásom az volt, mintha Bašťovanský bizonytalan lett volna; meglepték volna az akció fejleményei; nem annyira engem, mint inkább saját magát kívánta volna megnyugtatni; védekező álláspontra helyezkedett, a felelősséget első­sorban a KSS Magyar Bizottságára (Fábry és Kuglerre) hárította (úgy a kezdeményezést, mint a végrehajtást illetőleg); s mintha az akció irányítása kicsúszott volna kezei közül, s [a] szlovák részről megnyilvánuló további követeléseket nehezen tudná fékezni. (Legalábbis erre enged következtetni azon kijelentése, hogy az első névjegyzéken több ezer család sze­repelt, amelyet többszöri revízió után öt-hatszázra csökkentettek a vidéken működő bizott­ságok tiltakozása ellenére, akik Fábryt és Kuglert okolják az akció „ellaposodása” miatt - mivel ők egymás után húzzák ki a reakciós magyarok neveit.) A felelősség elhárításának bizonyítéka azon kijelentése, hogy Fábry és Kugler aláírása nélkül egy személyt sem lehet elszállítani. Benyomásom szerint főleg presztízskérdés miatt nem állítják le az akciót, ame­lyet politikai baklövésnek tartanak ma már maguk is. A beszélgetés barátságos, elvtársias hangon folyt le, mintegy 75 percig tartott. Pozsony, 1949. október 13. Vándor József 250

Next

/
Oldalképek
Tartalom