Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)
Dokumentumok
lentik, hogy várjanak, amíg ügyükben külön elöntés nem történik (pl. Tergenye, Zselizi járás). Ami a reszlovakizártakat illeti, az ő esetükben a rendelkezések úgy szólnak, hogy akkor nem kell esküt tenniök, ha reszlovakizálási kérelmüknek helyt adtak, azaz a dekrétet megkapták. Sok esetben előfordul, hogy magyarok, akiknek reszlovakizálási kérelmüket mindeddig nem intézték el, most, közvetlenül az eskü letétele előtt kapják kézhez a dekrétet, sőt Diószegen az is megtörtént, hogy a dekrétet az eskü letétele után kézbesítették. Mindenesetre látható, hogy az utolsó pillanatban növelni akarják a reszlovakizáltak számát, illetőleg csökkenteni a magyarokét. Ennek az eljárásnak az értelme világossá válik, mihelyt tudjuk, milyen halogató, kitérő politikát folytatnak a szlovák hatóságok az iskolakérdésben. Mint látható, az állampolgárság kérdése elég sok problémát vet fel. Éppen ezért sajnálatos, hogy az Új Szó, amelynek elsősorban volna feladata az idevonatkozó rendelkezéseket világosan és félreérthetetlenül ismertetni, ezt a feladatát nem tölti be, vagy legalábbis nem eléggé tölti be. Lőrincz főszerkesztő maga elismerte, hogy az Új Szó közleményei nem elég világosak és nem elég kimerítőek, sőt azokat még Okáli sem tartja elég pontosaknak. Ezek a közlemények Balogh-Dénestől származnak, aki úgy látszik, nem foglalkozik a magyarok állampolgárságának kérdésével olyan lelkiismeretesen és odaadóan, ahogy kellene. Deportáltak visszatérése A deportáltak visszatelepítése folyamatosan halad. Csehországi elindításuk úgy látszik jól meg van szervezve, ugyanezt azonban nem lehet elmondani Szlovákiába való megérkezésükről és ottani elhelyezésükről. Falt'an földművelésügyi povereník ugyan azt kívánta Lőrincz Gyulától, közöljön cikket az Új Szóban arról, hogy a deportálás likvidálása jól és kielégítően halad, de Lőrincz erre nem volt hajlandó, mert éppen ellenkezőek a tapasztalati. A visszatelepülő deportáltak kérdése úgy látszik elsősorban lakáskérdés. A Ďuriš- Erban-féle körlevél azt ígérte, hogy mindenki visszatérhet elhagyott házába, akinél ezt nyomós ok nem gátolja, de a deportáltak szlovákiai elhelyezését intéző szlovák hatóságok a transzportokat tervszerűen olyan falvakba irányítják, amelyek 30-40 kilométerre vannak azoktól a falvaktól, ahová valók a transzportba besoroltak. Ezt még akkor is megteszik, ha a lakásviszonyok nem indokolják, tehát ha a származási faluban volna üres lakás. A szlovák hatóságok azonban többnyire arról sem gondoskodnak, hogy a transzportok céljául kijelölt falvakban el lehessen helyezni a visszatérő deportáltakat, így pl. amikor az első transzport megérkezett, a helyi hatóságoknak fogalmuk sem volt róla, mit kezdjenek vele. El kell ismerni, hogy a hazatérő deportáltak elhelyezése nagyon nehéz kérdés. Általános a lakáshiány, s ezen túlmenőleg a szlovák hatóságoknak sehogy sincs kedvük rá, hogy most kitegyék azokat a szlovákokat, akiket ők maguk helyeztek el a deportáltak házaiban. Mi történik tehát konkrétan a deportálásból visszatérő magyarokkal? A transzportok végcéljául kijelölt községekben szélnek eresztik őket, mire ezek kivétel nélkül átköltöznek abba a faluba, ahová valók. Szinte kivétel nélkül szabály ugyanis, hogy egy deportált sem hajlandó máshol letelepedni, mindegyik a régi lakásába, házába akar visszamenni. Egyeseknek szerencséjük van: házuk üresen áll; ezek beköltöznek. Mások házában szlovák lakik. Ezek mindnet megpróbálnak, hogy a hatóságokat és a szlovákot rávegyék arra: adják 132