Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

át a házat. Volt olyan eset, amikor ez sikerült, többnyire azonban még tart a vita, az instanciázás. A deportáltak járják a hatóságokat, elmennek a pozsonyi főkonzulátusra, közben természetesen nem tudnak dolgozni, mint ahogy azok a szlovákok sem nagyon dolgoznak, akiket az ügy érint. Ez mindenesetre eléggé kell, hogy fájdítsa a hatóságok fejét és talán előbb-utóbb ráveszi őketarra, hogy a kérdést valahogy rendezzék. Egyelőre ugyanis meglehetősen passzíve viselkednek. Nem akadályozzák meg a deportáltakat abban, hogy viszszatérjenek a faluba, ahová valók, sőt némi huzavona után az élelmiszerjegyeket is kiadják. Segíteni azonban nem hajlandók őket abban, hogy elhelyezkedhessenek, sőt egyes esetekben igyekeznek megfélemlíteni őket.

Van olyan eset is, hogy a szlovák hajlandó volna a házból kimenni. Faltan földművelésügyi povereník erre vonatkozólag határozott ígéretet is tett Lőrincz Gyulának. Azt mondta, hogy ők megengedik, hogy a deportált visszakapja házát, ha a szlovák hajlandó másik házba menni, de nem támogatják a kérdés ilyen természetű megoldását. A gyakorlatban persze sok esetben még Faltan korlátolt jelentőségű ígéretét sem hajtják végre, így pl. Pozsonypüspökin Török István és házában lakó szlovák együtt mentek el a jegyzőhöz, jelöljön ki más lakást a szlováknak, mert az el akar költözni, a jegyző azonban erre nem volt hajlandó, pedig a községben van üres lakás. Deákiban magam beszéltem egy szlovák asszonnyal, aki kijelentette, hogy ő nem akar a magyar házában megmaradni, pedig hivatalos határozatot (výmert) is kapott rá, de Pozsonyban azt mondták neki, hogy nem szabad elhagynia a házat, a magyart pedig még az udvarba se engedje be. Kistárnokon427 Molnár József a mai napig nem tudta elintézni, hogy visszakapja házát, pedig a benne lakó szlováknak saját, jelenleg üresen álló háza is van, de azt lopásért internált öccse számára tartogatja.

Mi tehát a deportáltak helyzete általában? Egy részük visszajutott házába, más részük rokonoknál, barátoknál helyezkedett el, többnyire meglehetősen szűkösen, bár a magam részéről csak egy esetben tapasztaltam, hogy egy visszatérő deportált család helyzete valóban tűrhetetlen. Ez a család Tekauer Mihályé, pozsonypüspöki lakosé. Tekauerék nyolcán vannak és most unokatestvérénél laknak, akik szintén vannak hatan, így tizennégyen élnek egy szobában. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a deportáltak visszatelepítése még csak egy hónapja kezdődött el. Bizonyos, hogy idővel a legtöbb deportált helyzete valahogy rendeződik, valamilyen megoldást talál. Beszéltem olyan deportálttal is, aki önként elhatározta, hogy ha már nem tud lakásába visszamenni, elmegy bányába dolgozni, ott legalább kap lakást. Viszont olyan deportálttal is találkoztam, aki bizakodva kijelentette, hogy ő nem nyugszik addig, amíg valahogy ki nem tudja a szlovákot házából, tavaszszal mindenesetre odamegy és elkezdi megmunkálni a veteményes kertet, akármit is tesz a szlovák. Persze mindez nem jelenti, hogy sok deportáltnak a helyzete nem nagyon rossz és szinte megoldhatatlan, azt pedig a legkevésbé sem jelenti, hogy a szlovák hatóságok, sőt a csehszlovák hatóságok is, nem felelősek a jelenlegi helyzetért. A „dzsungel” - ahogy Okáli a deportáltak mai állapotát nevezi - mindenesetre az ő művük és elsősorban az ő feladatuk, hogy gyorsan és körültekintően felszámolják.

Itt kell megjegyezni, hogy arra a cseh kívánságra, hogy Szlovákiából újabb 10.000 munkás menjen Csehországba, Lőrincz közlése szerint már megkezdték a szlovákok toborzását.

427 Lásd a 425. sz. jegyzetet.

133