Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. II. Válogatás a prágai magyar követség és a pozsonyi magyar főkonzulátus magyar kisebbséggel kapcsolatos jelentéseiből - Fontes Historiae Hungarorum 5. (Somorja, 2014)

Dokumentumok

A szlovákiai magyarság foglalkozás szerinti megoszlása tekintetében még csak hozzávetőleges adatokat sem mondhatok. Merőben becslésekre és az 1930-as csehszlo­vák statisztikai adatokra támaszkodva a foglalkozások szerinti megoszlás: 50-60% őster­melő, 15-20% iparos, többi kereskedő és a közlekedés, közszolgálat, valamint szabadfog­lalkozásúak között oszlik meg. Ez a foglalkozás szerinti megoszlás ma bizonyos fokig illu­zórikus, mert a magyar nemzetiségű személyeket minden köz- és magánszolgálatból kevés kivételtől eltekintve elbocsátották és nagy részük vagyonelkobzást szenvedett. Ami a magyarok politikai megoszlását illeti, köztudomású, hogy 1945 óta semmi­féle állampolgári vagy politikai jogaik nincsenek és így semmi módjuk nem volt arra, hogy a közéletben vagy pártéletben, kevés kivételtől eltekintve, részt vegyenek. A szlovákiai Demokrata Párt bukása és az azt követő népi demokratikus államforma következtében az itteni magyarság visszanyeri politikai jogait és módja lesz aktív pártéletet is élni. Nem lehet kérdéses, hogy a szlovákiai magyarság, melyet a Lettrich-rezsim politikai jogaitól és vagyon­ától úgyszólván teljesen megfosztott, maradéktalanul őszinte és lelkes támogatója hálából és meggyőződésből a népi demokratikus kormányzatnak, mely ismét jogokkal bíró ember­ré teszi. Magyar egyesületek Szlovákiában 1945 óta nincsenek. Minden volt magyar egye­sületet feloszlattak és vagyonát elkobozták. A tájékoztatásügyi povereníktól nyert értesülé­sem szerint a közeljövőben szlovák-magyar társaság fog alakulni. A magyarság lelki gondozásával részben a régi lelkészek foglalkoznak. Ez azonban nehézségekkel jár, mert nagyon sok helyen eltiltották a magyar nyelvű istentiszteletet, keresztelést, esketést, temetést és hitoktatást. Az itteni magyarok kulturális szükségleteiről szociális nővérek, tanítók vagy taná­rok útján semmiféle gondoskodás nem történhetett. Magyar sajtótermék Szlovákiában nem jelent meg. Egyetlen kivétel egy, Komáromban szlovák püspöki engedéllyel megjelent kis katolikus naptár, melyet azonban elkoboztak.419 A pozsonyi magyar külképviselet álláspontja a magyarság problémáit illetően az itteni népi demokratikus kormányzatba vetett bizalom. A magyarság itteni sérelmei és prob­lémái tekintetében kedvező megoldás várható éspedig a marxi-lenini elmélet alapján, mely nemzetiségre való tekintet nélkül emberi életet fog biztosítani a múlt téves és bűnös nem­zetiségi üldözéseivel szemben. Hivatalvezető távollétében: Csordás s. k. II. o. konzul MOL, PN-TÜK, 35. d., 368/biz-1948, géppel írt másolat 419 Az említett, 1948. évre szóló magyar nyelvű naptár még 1947 decemberében látott napvilágot. Kinyomtatott példányait azonban hamarosan elkobozták, szerkesztői és kiadói ellen pedig a hatóságok eljárást indítottak. 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom