Popély Árpád (szerk.): Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez. I. Válogatás a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból - Fontes Historiae Hungarorum 4. (Somorja, 2008)
Dokumentumok
Összefoglalás: A Belügyi Megbízotti Hivatal a következő intézkedéseket tette: A nemzeti bizottságok tisztségviselőit munkaértekezleteken ismertette meg a kormány és a Megbízottak Testületé határozataival. A Nyitrai és a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottságnak már magyar nemzetiségű alelnöke van, a Pozsonyi, Besztercebányai és Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság iskolaügyi és népművelési szakelőadója magyar nemzetiségű. A járási nemzeti bizottságok közül háromnak van magyar nemzetiségű iskolaügyi és népművelési szakelőadója, háromban pedig annak helyettese magyar. A különböző szintű nemzeti bizottságok plénumainak 67 131 tagja közül több mint 8 ezer (12%) a magyar, de járási és kerületi szinten kedvezőtlenebb a helyzet csakúgy, mint a nemzeti bizottságok apparátusában, a nemzeti bizottságok által igazgatott intézményekben és a gazdasági szerveknél. A nemzeti bizottságokon, különösen helyi szinten, biztosított a magyar nyelv használata, a hivatalos okmányokat magyarul is kiadják. Megkezdődött a települések és a közintézmények magyar nyelvű megjelölése, a magyar tájékoztató, jelző- és figyelmeztető táblák elhelyezése azonban megoldatlan. A jelentés röviden tájékoztat a többi tárca által foganatosított intézkedésekről is. 108 Pozsony, 1952. november 3. Ernest Sýkora oktatás-, tudomány- és művészetügyi megbízott jelentése a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákról. Bratislava 3. november 1952. Správa povereníka školstva, vied a umení Ernesta Sýkoru o školách s vyučovacím jazykom maďarským na Slovensku. Správa o školách s vyučovacím jazykom maďarským na Slovensku Pri odstraňovaní prekážok rýchlejšieho rozvoja a zvyšovaniu úrovne škôl s vyučovacím jazykom maďarským musí PŠVU riešiť predovšetkým tieto dva vážne problémy: 1) veľký nedostatok maďarských učiteľov vôbec a kvalifikovaných zvlášť, 2) nedostatok učebníc pre II. stupeň škôl. Stav škôl s vyučovacím jazykom maďarským v školskom roku 1952/53 je v porovnaní so školským rokom 1951/52 takýto: 1951/52 1952/53 Druh školy škôl tried žiakov škôl tried žiakov materské 130 136 4385 120 167 4260 národné 560 1274 45631 548 1250 43998 stredné 113 345 11328 122 459 16193 gymnáziá 3 10 305 4 13 498 pedag. gymn. 2 7 226 2 12 388 výberové od b. 4 7 243 6 17 619 Spolu: 812 1779 62118 802 1918 65956 334