Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)
A csehszlovákiai magyarság a reformfolyamatban és a normalizáció első éveiben (Eseménytörténeti összefoglalás)
zetét is. Az önök szervezetének vezetőivel, Dobos és Szabó elvtársakkal arról is beszéltünk, jobb lesz a nemzeti kisebbségek helyzetének megoldását két törvényre osztani. Eredetileg ugyanis azt gondoltuk, hogy ezt egy egységes törvénnyel megoldhatjuk. A későbbiek folyamán azonban rájöttünk, hogy a csehszlovákiai nemzeti kisebbségeknek, a magyaroknak, ukránoknak, lengyeleknek és németeknek különféle, hogy úgy mondjam specifikus helyzetük van. így például más a helyzete mondjuk a német kisebbségnek Csehországban, mint a magyar kisebbségnek Szlovákiában stb. Ily módon egyetlen törvény, alkotmánytörvény esetében problémák adódhatnának a megoldást illetően. Nyíltan megmondom, ezek kedvezőtlenek lehetnének a magyar nemzeti kisebbség helyzete szempontjából. Ezért azt vallottuk, hogy előkészítjük a Nemzetgyűlés alapvető, alkotmányos törvényét, amely kifejezné a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek egyenjogú helyzete főbb kérdéseiben legfontosabb irányelveket, s ezt követően külön törvényt készítünk Szlovákia számára az SZNT keretén belül és a cseh országrészek számára a Cseh Nemzeti Tanács keretén belül. Ez a törvény konkrétan és részleteiben is kifejezné a nemzetiségi kisebbségek helyzetét és jogaik biztosítását. így tekintek ezekre a kérdésekre és ahogy már említettem, ezt a nemzetiség[ek]ről szóló alkotmányjogi törvényt, a föderációról szóló törvénnyel egyidejűleg, október 28-án iktatnák törvénybe. Ezzel egyidejűleg a közeljövőben megkezdjük a tárgyalásokat a másik, konkrétabb törvény előkészítéséről, a magyar és az ukrán nemzeti kisebbség helyzetéről Szlovákiában. Már csak azért is szükséges a kérdés megoldása, hogy megszüntessük nemzeteink és lakosságunk között a régi nézeteltéréseket. E téren főleg az utóbbi nyolc hónapban mind szlovák, mind magyar részről magasra csaptak a szenvedélyek, és ez alapjában véve természetes jelenség. Ahol a kérdések nincsenek megoldva, ahol nincsenek véglegesen megoldva, ahol olyan zsilipek nyílnak meg, mint amilyenek nálunk nyíltak megjanuárban, ott vitatkoznak ezekről a kérdésekről békésen és szenvedélyesen, sőt viharosan is. Mindez azonban arra utal, hogy a kérdést meg kell oldanunk, keresnünk kell az ésszerű és demokratikus kiutat. A magam részéről nagyon örülnék, ha áthidalhatnánk ezeket a régi ellentéteket, s végső megoldást találnánk e kérdésekben. Népünk jó ideje, jó ezer éve egymás mellett él. Munkásaink, földműveseink együtt éltek, egyenlő sorsban volt részük, egyformán érték őket a nehézségek és a csapások. Ha ezeket a régi történelmi kérdéseket valahol Árpádnál és Svátopluknál kezdenénk megoldani - mint ahogyan a sajtó mindkét oldalon tette -, mire eljutnánk Kádárig és Dubčekig, e kérdések végső megoldása már csak az unokáinkra várna. Ezért jobb lesz, ha a sajtóban inkább a pozitív megoldásokat fogjuk keresni, mint a rekriminációt,293 a régi korok sérelmeinek felhánytorgatását. A történelmi eseményeket ugyanis különféleképpen lehet magyarázni. Egyet említenék meg, mely a magyar lakosság emlékezetében nagyon élénken él még. A magyar kisebbség problémájának megoldására gondolok az 1945-ös években. Már beszéltünk, írtunk róla, hogyan került rá sor. Megemlítettük, hogy Szlovákiában a párt illegális munkájában, vagy a Szlovák Nemzeti Felkelés idején senki sem vetette fel a magyar polgártársak kitelepítésének, vagy valamiféle diszkriminációjának a kérdését. Ám a világpolitika, vagy az európai politika a háború végén úgy alakult, hogy megkezdődött a határok változtatása, s ennek kapcsán szóba került a lakosság, elsősorban a németek tömeges 293 viszontvádat. 190